Amorim reakciója a West Ham elleni döntetlenre
Ruben Amorim nem tudta leplezni csalódottságát a West Ham United ellen az Old Traffordon elért 1-1-es döntetlen után.
Gondolatok a teljesítményről?
"Szerintem nem volt állandó. Voltak jó pillanataink, de egy kicsit az első félidőben és a gól után a második félidőben is elvesztünk. Kissé elvesztettük a mérkőzés irányítását. Le kellett volna zárnunk a mérkőzést az első gólunkat követően. Az eseményeket kontroll alatt tartottuk és tudtuk, hogy távol a tizenhatosunktól kell ellenük védekeznünk. De a csapatok közötti magasságbeli különbség okán bármilyen pontrúgás problémát jelenthetett ránk. Erre képesek voltunk, de az első gól után nem tudtuk magunknál tartani a labdát."
Mi volt a probléma?
"A második szándékból érkező labdák, miután elrúgták őket. Jobbnak kell lennünk - Matheus [Cunha] futott a labdával, amelyet megszereztek tőle és aztán [Jarrod] Bowen tudott indulni belőle. Egy ilyen típusú mérkőzésen ezt kontroll alatt lehet tartani, de az első gól után jobban kellett volna bánnunk a labdával. Volt egy hatalmas helyzetünk [Matheus] Cunha révén. Közel voltunk a tizenhatosukhoz, de a beadásaink nem voltak jók. A tizenhatoson belül tartózkodó játékosaink karakterisztikája néha nem volt megfelelő ahhoz, hogy gólt tudjunk szerezni onnan."
Elhullajtott pontok
"A részletek nagyon fontosak, mint voltak a legutóbbi hazai meccsünkön, az Everton ellen is és ma is. Öt pontot hullajtottunk el ezek miatt a részletek miatt, amikor a zászló minden tekintetben nekünk állt. Szóval ismételten azt tudom mondani, hogy ez nagyon csalódást keltő."

Rendbe lehet tenni ezeket a részleteket?
"A részletekben rejlik a különbség. Néha ezeken az apróságokon a legnehezebb dolgozni. Ha megnézzük a játékunkat, akkor rengeteg olyan pillanat adódott, amikor azt érezhettük, hogy lenne még hova fejlődni. Ez van most a fókuszunkban. Meg kell birkóznunk ezzel a mostani csalódottsággal és dolgoznunk kell ezeken a területeken a következő mérkőzésig."
A West Ham cseréi a góljuk előtt
"Ez nem lehet kifogás. Játékosokat cseréltek, de mi minden egyes szituációban tudjuk, hogy mit kell tennünk. Amikor már a mérkőzés 83. percében járunk, addigra már le kell zárnunk a meccset és nem szabad gólt kapnunk."
Mi várható a folytatásban?
"Minden fontos. Minden mérkőzés fontos. Meg kell nyernünk a következő meccsünket. Nekünk mindig győznünk kell. Még jobban kell fejlődnünk és nagyobb lépéseket kell megtennünk annak érdekében, hogy több mérkőzést tudjunk nyerni zsinórban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ