Amorim a szerződésekről és a januári tervekről beszélt
Ruben Amorim elárulta, hogy jelenleg "nincs döntés” Harry Maguire és Casemiro szerződésének kacsán.
Maguire jelenlegi szerződése nyárig érvényes, miután az egyéves opciót lehívta a klub, Casemiro szerződése pedig ugyancsak nyáron jár le.
A két játékos kulcsszerepet játszott Amorim első csapatában annak ellenére, hogy Maguire az elmúlt hetekben sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a mérkőzéseket.
Tekintettel eddigi teljesítményükre, Rubent a Newcastle United látogatását megelőző sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy született-e már döntés a jövőjükről.
"Nem, még nincs döntés" - erősítette meg Amorim az újságíróknak. "Sok dolgunk van még. Meg kell látnunk, mi fog történni a következő szezonban, mert tudnunk kell, lesznek-e európai kupamérkőzések."
"Nagyon elégedett vagyok velük, de nem tudom, mi fog történni, ezért megvárjuk a szezon végét, megnézzük, hol állunk, és akkor döntünk."
Az év vége nemcsak a szerződésekkel kapcsolatos előzetes spekulációk szempontjából fontos időszak a naptárban, hanem a januári átigazolási időszak megnyitása miatt is.
Közeledik a január, Bruno Fernandes, Kobbie Mainoo, Matthijs de Ligt és Maguire sérültek, Bryan Mbeumo, Amad és Noussair Mazraoui pedig az Afrikai Nemzetek Kupáján vesznek részt.
Amorimot megkérdezték, hogy csalódott lenne-e, ha a közelgő átigazolási időszak végére nem erősítenék a keretet, tekintettel ezekre a hiányzásokra.
"Nem" - válaszolta. "Természetesen jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, de a klubnak van egy terve."

"Úgy gondolom, ha lehetőségünk nyílik egy olyan játékos szerződtetésére, akiről úgy gondoljuk, hogy a klub jövőjének része lehet, akkor őt ide fogjuk hozni."
"Ha nem, akkor ott van Jack [Fletcher] és Shea [Lacey]. Három hét múlva visszatér Amad, Nous, Bryan, Bruno és Kobbie, úgyhogy meglátjuk."
Ahelyett, hogy rövid távú megoldásokra támaszkodna a problémák megoldása érdekében, a vezetőedző inkább úgy tűnik, hogy a lehető legjobban ki akarja használni a jelenlegi helyzetet.
"Amikor a csapatra nézek, úgy gondolom, hogy amikor a teljes keret a rendelkezésünkre áll, több minőséget kell kihoznom abból a csapartból" – folytatta. "Tehát erre koncentrálok."
"Ha tudunk valakit igazolni [januárban], akkor meg fogjuk tenni, ha nem, akkor nyáron fogunk pénzt költeni, azt hiszem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Casemiro
Harry Maguire
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló