Most jön az igazi erõpróba
Sir Alex Ferguson szerint a múlt heti Community Shield döntõ csak az elõszobája volt a hétvégén kezdõdõ, Premier League trónjáért folytatandó harcnak, figyelmeztetve fiait, hogy az igazi erõpróba vasárnap, a Hawthornsban kezdõdik.
Az egész brit sajtó attól volt hangos, hogy a Manchester United hadüzenetet küldött a Wembleyben az egész Premier League mezõnyének. Ugyanis bár a Manchester City elõnyben mehetett szünetre a Community Shiled elsõ 45 perce után, a Vörös Ördögök csatasorba állítván Tom Cleverleyt, Phil Jonest és Chris Smallingot talpra álltak, és három gólt szerezve újból elhódították a szuperkupának megfelelõ trófeát, amellyel bejelentkeztek a bajnoki címre favorit csapat címére is.
Azonban a csapat menedzsere, Sir Alex Ferguson óvatos a megnövekedett elvárások miatt.
Elõször is, csapatával ezzel a gyõzelemmel még semmit nem tettek le az asztalra. Másodszor, a skót menedzser amondó, Roberto Mancini legénysége még az összeszokási fázisban találkozott velük, miután számos változás történt a Kékek keretében, ráadásul olasz kollégája nem számíthatott argentin csatárduójára, Sergio Agüerora és Carlos Tevezre sem.
Bár szakértõk szerint a Manchester United legnagyobb trónkövetelõje az elõzõ idény ezüstérmese, a Chelsea, Ferguson legalább hat kihívóval számol a 2011/2012-es szezonban.

"Mindenki tudja, hogy az elõzõ hét még a Community Shieldrõl szólt" - kezdte.
"Ez még nem volt egy igazi megmérettetés. Az majd vasárnap kezdõdik."
"A Wembleybeli döntõ egy különleges alkalom volt. Megvolt a rivalizálás, és ettõl mindenki motivált volt. De nekünk minden mérkõzésen ezt kell mutatnunk."
"Nagyon nehéz lesz. Kemény mentelés elõtt állunk, mint ahogy mindig. Majd rá fogunk ébredni arra a tényre, hogy a múlt heti mérkõzés egy teljesen más világ volt."
Azt szezonról-szezonra elmondja a skót menedzser, hogy az elõttük álló bajnoki évad minden korábbinál nehezebb lesz, az azonban figyelemre méltó, hogy szerinte a korábbinál is több csapat jelenthet majd fenyegetést a címvédésükre, amelyrõl hamar megbizonyosodhatunk, ugyanis októberig öt közvetlen riválisukkal is találkoznak a Vörös Ördögök.
"A Citynél még voltak néhány helyen erõnléti problémák, ráadásul leigazolták Agüerot, Tevez visszatért a csapathoz, és még vehetnek akár egy-két játékost is" - tette hozzá.
"Tapasztalatban a Chelseanél nincs jobb csapat az üldözõink körében. Ott van Terry, Drogba, és Cech már évek óta."
"A legutóbbi hét szezonban minden alkalommal bajnoki címért harcoltak. Már csak ezért sem lehet õ róluk elfeledkezni."
"Nagy lesz a várakozás, és ezzel együtt az elvárás is a Liverpool felé, hogy a rengeteg elköltött pénz miként mutatkozik majd meg az eredményekben, emellett természetesen az Arsenalt sem szabad leírni."
"Régebben mindig a top négyrõl beszéltek a Premier Leagueben. Mostanra ez már kibõvült top hattá. Ez pedig mindenki számára érdekesebbé teszi a dolgokat.
Manchester Evening News
MEN
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló