Játékosértékelés: Manchester United 3-2 Fulham
Lássuk a Fulham elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...

Senne Lammens: Egy-egy nagy védése volt mindkét félidőben. Megérdemelte volna, hogy kapott gól nélküli meccset hozzon le. Nem rajta múlt. 7

Diogo Dalot: Chukwueze-vel szemben nem volt egyszerű feladata, de jól megállta a helyét védekezésben. Támadásban jól működött együtt Amaddal és sokat lépett be az összjátékokba is. 7

Harry Maguire: Jó meccse volt, szinte nem volt olyan fejpárbaj, amit ne nyert volna meg. Viszont összehozott egy büntetőt egy elkésett becsúszással, amellyel megkezdhette az ellenfél a visszakapaszkodását. 6

Lisandro Martinez: A labda szokás szerint nagyon jó helyen volt nála, emellett kereste a lehetőséget a párharcok megvívására is, amelyeket sikeresen is tudott abszolválni. Egyre jobb a kapcsolata Maguire-rel a védelem tengelyében. 7

Luke Shaw: A csapat támadásépítései nem annyira az ő oldalán futottak, ettől függetlenül megbízhatóan látta el a dolgát előrejátékban és védekezésben is. 6

Casemiro: Parádés meccse volt. Az ő fejesgóljával szereztem meg a csapat a vezetést, majd az ő asszisztja után növelte két gólosra az előnyt. A Fulham lendületes támadásainak megállítását illetően nem volt egyszerű dolga, de a fontosságát leginkább az mutatta, hogy a lecserélése után mennyire összeesett a csapat védekezése. 9

Kobbie Mainoo: Elképesztő bűn az, hogy fél évig szinte teljesen jegelve volt. Nagyon fontos az ő higgadtsága és pontossága a meccsek tempó diktálását és kontrollálását illetően. Jelen pillanatban kihagyhatatlannak tűnik a csapatból. 8

Amad Diallo: Közel járt a vezetés megszerzéséhez az első félidőben, de a lövését Leno hárítani tudta. Robinsonnak nehéz délutánt okozott, védekezésben pedig akkurátusan tette a dolgát. Parádés ladát tett Sesko fejére, de a szlovén próbálkozása a kapufán csattant, így nem jött össze az assziszt. 7

Bruno Fernandes: Ilyen egy igazi klasszis. Játszi könnyedséggel adott gólpasszt Casemiro fejére, majd egy fantasztikus mozdulat után asszisztált Sesko győztesgóljához is. A középpályán voltak nehezebb pillanatai a Fulham játékosokkal szemben, de ismét igazi vezére tudott lenni a csapatnak. 8

Matheus Cunha: Ő harcolta ki a vezetőgól előtt megítélt büntetőt, amit aztán visszaminősített a VAR szabadrúgássá. Aztán pedig egy remek befejezéssel meg is duplázta csapata előnyét. Az elmúlt hetek csereként nyújtott teljesítményével nagyon kiérdemelte, hogy kezdhessen és nem is okozott csalódást. 8

Bryan Mbeumo: Nagyon nem ez volt a legjobb meccse United mezben. Szinte semmi se akart neki összejönni. A mozgásával okozott gondot a Fulham játékosoknak és az összjátékból is kivette a részét, de csatárként nem igazán voltak lehetőségei. 6
Cserék:

Benjamin Sesko: (75. percben Matheus Cunha helyett) Beállása után első érintéséből eredményes lehetett volna fejjel, de a kapufa kibabrált vele. Viszont valószínűleg nem bánja, mert így ő lehett a hős, aki a hosszabbításban győztesgólt szerzett a Stretford End előtt. 8

Manuel Ugarte: (75. percben Casemiro helyett) Instant minőségromlás volt az ő beállása Casemirohoz képest. A küzdeni akarásával nem volt gond, de a helyezkedése és az egyéb megoldásai nem voltak ugyanazon a szinten. 5

Noussair Mazraoui: (86. percben Diogo Dalot helyett) Bőven akadt dolga védekezésben a beállása után is, hiába érkezett ennyire későn. 6

Leny Yoro: (95. percben Bryan Mbeumo helyett) Segített a vezetés megszerzése után megszilárdítani a védekezést. 6
Menedzser:

Michael Carrick: Sokáig úgy tűnhetett, hogy lesz egy nyugodt és meggyőző délutánja, aztán a meccs végén körömrágósan, de végül hatalmas sikert ünnepelhetett. Sokan kíváncsiak voltak, hogy mire megy majd a csapata úgy, hogy nem kontrafocit kell játszani, de nem vallottak szégyent így sem. 8
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Casemiro
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!