Tartalékok: Arsenal 2-1 United
A United a tartalékok bajnokságát 2-1-es arányú vereséggel kezdte az Arsenal ellen, azonban Darren Fletcher végig játszotta az egész mérkõzést.
A skót középpályás sikeres visszatérést tudhat maga mögött, azonban Warren Joyce együttese vereséget szenvedett, annak ellenére, hogy Mame Biram Diouf jól kivitelezett találatával még egyenlíteni tudtak a második félidõben. A szenegáli csatár azonban nem örülhetett felhõtlenül, hiába talált be az Arsenal kapujába, a mérkõzés vége felé sérülés miatt el kellett hagyni a pályát.
Fletcher már a mérkõzés korai szakaszában jelezte magabiztos szerelésével, hogy visszatért, majd ezt követõen remek passzal kínálta Pogbát, amint remekül vette fel szerepét a középpályán már a mérkõzés korai szakaszában. Tomasz Kuszczak tartotta a United kapuját érintetlenül, Kyle Ebecilio és Luka Freeman lövéseinél is védett a lengyel portás, azonban a manchesteriek sem maradtak válasz nélkül, elõbb Diouf fejese csattant a lécen, majd Danny Drinkwater csavart fölé Paul Pogbával való, szemet gyönyörködtetõ összjáték után.
Sérülések sokasága akadályozta a Unitedet, hogy megbontsák a házigazda játékát, akik a mérkõzés 30. percében vezetéshez jutottak. Fletcher passzolt úgy Ezekiel Fryers-hez, hogy azt az Arsenalos Sanchez Watt megtudta szerezni és megszerezte csapata számára a vezetõ gólt. A Leedsben is megfordult játékos okos módját választotta annak, hogy átverje a United kapujában álló Tomasz Kuszcakot.
A Vörös Ördögök egy jól kidolgozott góllal szerezték meg az egyenlítést jelentõ találatot. A kapitányi karszalagot viselõ Darron Gibson a jobb szélen felfutó Paul Pogba elé tálalt, aki bejátszotta a labdát Diouf elé, a szenegáli nem hibázott, a kapu bal oldalába lõtte a játékszert. Ezt követõen Vito Mannone, az Arsenal kapusa egy dupla bravúrral akadályozta meg a gólszerzésben Pogbát és Dioufot.
Diouf egy Norwoodtól kapott labdát vágott bele Mannone-ba és az olasz kapus Gibson labdája után Pogbát is megakadályozta a gólszerzésben. Diouf sántikálva hagyta el a pályát sérülése miatt és a United elvesztette kissé a fonalat, elõbb Fryers hibáját követõen védte Kuszczak Watt lövését majd ugyanebbõl a helyzetbõl Nico Yennaris próbálkozott, sikerrel azonban nem járt.
Mikor úgy tûnt, nincs esély, Chuks Aneke másképp gondolta, Fletcheren és Larnell Cole-on is túlverekedve magát a kapura lõtt, ami Fryersen megpattanva Arsenal szempontból szerencsésen, a kapuban kötött ki.
Joyce végrehajtott néhány cserét, és Davide Petruccinak nagy esélye volt az egyenlítésre a mérkõzés kései szakaszában, azonban a gólt ismét Mannone akadályozta meg, így Kuszczak jelenléte sem volt elég, hogy a Vörös Ördögök megnyerjék mérkõzésüket.
United: Kuszczak; Cole (Lingard 84), Brown, Fryers, M.Keane; Pogba, Fletcher, Norwood (Petrucci 84), Gibson, Drinkwater, Diouf (W.Keane 57). Nem használt cserék: Johnstone, McGinty.
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |