Bournemouth 2-2 Manchester United
Izgalmas, változatos találkozót játszott a Bournemouth és a United, végül pontosztozkodás született.
Nem megszokott időpontban, péntek este játszott bajnokit a Man United.
A Bournemouth otthonában a hazai csapat kezdett lendületesebben, de az első nagy helyzet a United előtt adódott. Diallo vette át a labdát a tizenhatoson belül, majd egy csel után kapura lőtt, Petrovic nagyot hárított.
A következő percben egy kontra végén a Bournemouth szerezhetett volna gólt, de szerencsére a labda elsuhant a kapufa mellett.
Cunha tört be a büntetőterületre, estében lőtt kapura, a hazai hálóőrnek védenie kellett, különben a rövid felsőben kötött volna ki a játékszer.
A 15. perc végén Mbeumo passza után Fernandes lőtt 17 méterről kapura, de Petrovic védeni tudott.
A félidő felénél a hazaiak veszélyeztettek, először egy távoli lövést tolt szögletre Lammens, majd egy beadásról maradt le Rayan, nem sokkal később pedig Tavernier lőtt kapu mellé 7 méterről egy centerezést követően.
A 34. percben manchesteri kontra futott, Diallo kapta meg Cunhától, de nem jól vette át, így a gólhelyzet elmaradt. Egy perccel később Dalot beadását Fernandes lőtte el, Petrovic hatalmasat védett lábbal.
Lammens-nek is volt dolga a félidő alatt, például Tavernier lövésénél is védenie kellett.
Jó iramú első félidőt láthattunk, melyből csak a gól hiányzott.
Szünet után is az folytatódott, ami az első 45 percben, a csapatok nem lassítottak és próbálták támadni a kapukat, de a komoly lehetőségek elmaradtak, bár a kapusoknak így is volt dolguk, még ha könnyedén meg is oldották azokat.
Egészen a 60. percig kellett várni egy komoly esetig, ekkor Cunha próbált elmenni Jimenez mellett, a védő lerántotta, amiért büntetőt kapott a manchesteri gárda. Fernandes tette le a labdát, majd rúgta magabiztosan a jobb alsóba, 1-0 a Vörös Ördögöknek!
Nem sokáig örülhettünk, mert ahelyett, hogy Diallo elleni lökést nem fújta le a játékvezető, kontrázott a Bournemouth, mely végén Christie 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, sajnos Lammens nem érte el a labdát, 1-1.
Négy percig ünnepeltek a hazai drukkerek, ekkor Fernandes szöglete szállt a kapu elé, Senesi csúsztatta meg a labdát, ami így Hillre pattant, róla pedig a kapuba, 2-1 a Unitednek!
A 76. percben óriáis szerencséje volt Lammens-nek, hogy nem kapott újabb gólt. Scott 21 méterről indított meg egy erős lövést, a labda a léc és a kapufa találkozását találta el!
A 78. percben Maguire-ről fordult le ellenfele, a védő lökött rajta egyet, amit a játékvezető lefújt és azonnal piros lapot mutatott fel az angolnak, ráadásul büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Kroupi magabiztosan értékesített, így 2-2-re módosítva az állást.
Nagyon elfáradtak Fernandesék, szinte csak a védekezéssel foglalkoztak. A hazaiak mindent megpróbáltak, de komoly lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk, még a 11 percnyi ráadás alatt sem.
Jó meccs volt, ez a Bournemouth továbbra sem gyenge csapat, egy pontot sikerült szerezni ellenük.
Premier League, 31. forduló
Bournemouth 2-2 Manchester United
Vitality Stadium
Vezette: Stuart Attwell
Bournemouth: Petrovic - Jimenez(Smith 73.), Hill, Senesi, Truffert - Scott, Christie(Kroupi 73.) - Rayan(Doak 87.), Tavernier, Adli(Brooks 73.) - Evanilson
Nem használt cserék: Mandas, Diakite, Milosavljevic, Tóth, Unal
United: Lammens - Dalot, Yoro, Maguire, Shaw - Casemiro(Ugarte 82.), Mainoo - Diallo(Mount 96.), Fernandes, Cunha(Heaven 82.) - Mbeumo(Sesko 71.)
Nem használt cserék: Bayindir, Fletcher, Fredricson, Malacia, Zirkzee
Gólszerző: Christie 67', Kroupi 80'(11-es) illetve Fernandes 60' (11-es), Hill 71' (öngól)
Sárga lap: Jimenez, Smith illetve Casemiro, Sesko
Piros lap: Maguire
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!