Játékosértékelés: Bournemouth 2-2 Manchester United
Lássuk a Bournemouth elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...

Senne Lammens: Remekül védte Rayan kellemetlen próbálkozását az első félidőben, a másodikban azonban szerintünk benne volt Christie egyenlítő találatában. A levegőben magabiztos volt és egy alkalommal még a szerencse is mellé pártolt, amikor Scott kapufás lövése a hátáról nem a kapuba pattant. 6

Diogo Dalot: Sokszor ment előre a támadások segítéséhez, ami plusz pont, az viszont nagyon nem, ahogyan végződtek azok az esetek, amikor ígéretes lövési szituációba került. Védekezésben pedig kétszer is nagyon veszélyes helyzetben adta el a labdát, így csak a szerencsének köszönhette, hogy nem lett belőlük nagyobb baj. 5

Leny Yoro: Magabiztos és megbízható produkció volt ez megint a franciától. Pedig nem volt egyszerű dolga, mert a két csapat faltól-falig játszott szinte végig és rengeteg dolga akadt a saját kapuja előtt, de jól állta a sarat. 7

Harry Maguire: Az első félidőben már borotvaélen táncolt egy büntetőszituáció tekintetében, de akkor megúszta Evanilsonnal szemben. Ami késik, nem múlik alapon azonban a brazillal a második félidőben már nem bírt és egy büntető mellé még a kiállításával is sújtotta csapatát. Ezen kívül védekezésben ő is nagyot melózott és a csapat második vezetőgóljának megszerzésekor is ott ólálkodott a közelben, hozzájárulva jelenlétével az öngólhoz. 5

Luke Shaw: Nem ezzel a meccsel bizonyította, hogy ő is meghívót érdemelt volna az angol válogatottba. Rayan rengeteg nehéz pillanatot okozott számára védekezésben, a támadásokhoz pedig szinte egyáltalán nem ért fel. 5

Casemiro: Az első félidőben begyűjtött sárga lapja rányomta a bélyegét a további játékára. A hatalmas iramú hazai támadásoknak nem igazán tudott gátat szabni a középpályán és ezúttal az ellenfél kapuja elég se igazán tudott megérkezni. 5

Kobbie Mainoo: Nagy szükség volt a szinte már a védjegyévé vált higgadtságra és nyugalomra a középpályán. Számos kaotikus pillanatból tudta sikeresen kihámozni a labdát és a labda nélküli mozgása is sokat segített a társaknak. 6

Amad Diallo: Szinte biztosra vettük a meccs elején, hogy ezúttal meg lehet számára az áttörés a gól tekintetében, annyira agilisan mozgott. Erre több nagy helyzete is akadt, de az igazán nagy ziccere elmaradt egy pocsék labdaátvétel miatt. A második játékrészre beleszürkült a mezőnybe, de így is egy jogos büntetőtől fosztotta meg a játékvezető. 7

Bruno Fernandes: Higgadtan értékesített büntető és egy öngólhoz adott remek labda szögletből. Megint ő volt az egyik főszereplő a Unitedből, bár a mezőnyben nem tudott annyira villogni, mint azt megszokhattuk tőle. 8

Matheus Cunha: Ihletett formában játszott a bal szélen és bár Jimenezzel jó csatát vívott, leggyakrabban ő került ki győztesen. Ez volt a helyzet a büntető előtti szituációban is, amit ő harcolt ki. 7

Bryan Mbeumo: Meccsről-meccsre egyre gyengébb produkcióval rukkol elő az elmúlt hetekben, pedig a szezon nagy részében nagy húzóereje volt a csapatnak. Se a labdatartásban se a passzjátékban nem jeleskedett, a kapura pedig egyáltalán nem jelentett veszélyt. Már egy ideje mondjuk, hogy jót tenne neki egy kis kispadozás. 4
Cserék:

Manuel Ugarte: (82. percben Casemiro helyett) Szükség volt a frissességére és hogy adott helyzetben szabálytalankodhasson, ezért jogosnak tűnt a becserélése. A világot ezúttal se váltotta meg, de kirívóan nagy hibát se vétett. 5

Mason Mount: (95. percben Amad Diallo helyett) Óvatos visszatérésének első állomásaként kapott pár percet. 5

Benjamin Sesko: (71. percben Bryan Mbeumo helyett) Nem sok esélye volt megvillantani támadásbeli képességeit, mert a beállása után az eredmény tartásra rendezkedett be a csapat, után nem sokkal pedig emberhátrányba kerültek. 5

Ayden Heaven: (82. percben Matheus Cunha helyett) Bőven akadt dolga a hosszabbítással együtt pályán töltött 20 perce során és még egy kapura tartó veszélyes próbálkozást is elhárított. 6
Menedzser:

Michael Carrick: Biztató első félidőt produkált a csapata, amely kétszer is magához ragadta a vezetést a szünetet követően. A játékvezető ténykedése okán kármentésre volt szükség tőle, ezt pedig jól megoldotta a cseréivel. Mbeumo folyamatos kezdetését nem tudjuk mikorra unja meg, nálunk már megtörtént. 6
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Bruno Fernandes
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!