Beharangozó: Manchester United - Leeds
Egy Leeds United elleni rangadóval térünk vissza újra a klubfutballhoz.
Az ősi rivális Leeds csapata érkezik hétfő este az Old Traffordra, akik legutóbb 2010-ben örülhettek itt győzelemnek, igaz egy FA-kupa összecsapáson. Ha bajnoki győzelmet keresünk, akkor 1981-ig kell visszamennünk, akkor tudtak 3 pontot bezsebelni az Álmok Színházában.
A hétvégi forduló változóan alakult a United szemszögéből. A Chelsea nem tudott fentebb zárkózni, mivel vereséget szenvedtek a Manchester City ellen Londonban, az Aston Villa döntetlenjének köszönhetően azonos pontszámmal áll, mint a United, de jobb gólkülönbségének köszönhetően a Vörös Ördögök állnak a 3. helyen, egy Leeds elleni győzelemmel pedig egy lélegzetvételnyi előnyhöz is juthatnak.
Akik hiányozhatnak:
United: De Ligt, Maguire
Leeds: James, Rodon, Stach
Érdekességek:
A Manchester United veretlen maradt a legutóbbi 18 Leeds elleni hazai mérkőzésén (11 győzelem, 7 döntetlen), az 1981-ben, Dave Sexton csapat ellen elszenvedett 1-0-s vereség óta.
A januárban, az Elland Roadon elért 1-1-es döntetlen után a Leeds arra törekszik, hogy egyik bajnokiját se veszítse el egy idényen belül a United ellen, amire legutóbb az 1994/95-ös szezonban volt példa.
A Manchester United a legutóbbi 20 Leeds elleni bajnoki találkozójából csupán egyet veszített el 12 győzelem és 7 döntetlen mellett. Ezek között a Vörös Ördögök mind az 5 Leeds elleni esti találkozójukon (19:00, vagy az után kezdődő) veretlenek maradtak 3 győzelemmel és 2 döntetlennel.
A Manchester United a karácsony óta lejátszott 14 bajnokijából mindössze egyet veszített el 8 győzelem és 5 döntetlen mellett, és ebben az időszakban csupán a tabella élén álló Arsenal (31) tudott több pontot szerezni, mint a United (29).
A Leeds a legutóbbi 4 bajnokiján nem tudott gólt szerezni, ami a bajnokság jelenlegi szezonjának a leghosszabb ilyen sorozata. A klub bajnoki történetében csak 1982 januárja és márciusa között volt hosszabb gólcsendes időszakuk, ami 6 meccsig tartott. Abban a szezonban ki is estek az élvonalból.
Michael Carrick, a Manchester United vezetőedzőjeként mind a 6 Premier League meccsét megnyerte az Old Traffordon (1-et 2021-ben, 5-öt 2026-ban). Csak Carlo Ancelotti (7), Sven-Göran Eriksson (9) és Manuel Pellegrini (11) tudhat magáénak hosszabb győzelmi sorozatot a Premier League edzőként.
A Leeds United a legutóbbi 8 idegenbeli Premier League találkozójukból 7-et is döntetlenre hozott 1 vereség mellett és a 2025/26-os szezonban egyetlen csapat sem játszott több idegenbeli döntetlent, mint ők (a Bournemouth és a Manchester United is 7-et adott ikszre). A Fehérek a legutóbbi 4 mérkőzésüket is döntetlenre adták, és a klub történetében csupán egyszer fordult elő, hogy ennél több idegenbeli találkozójuk végződött döntetlennel egymás után (1998 augusztusától októberéig 6 alkalommal).
Egymás elleni Premier League statisztika:
31 mérkőzés - 17 United győzelem, 10 döntetlen, 4 Leeds győzelem
A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:
United: GY, GY, V, GY, D
Leeds: D, V, V, D, D
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye ebben a felállásban:
United - Leeds 2-2 (2023.02.08.)
United - Leeds 5-1 (2021.08.14.)
United - Leeds 6-2 (2020.12.20.)
United - Leeds 1-1 (2004.02.21.)
United - Leeds 2-1 (2003.03.05.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői a bajnokságban:
United: Mbeumo 9 gól, Sesko 9 gól, Fernandes 8 gól, Casemiro 7 gól, Cunha 7 gól
Leeds: Calvert-Lewin 10 gól, Nmecha 6 gól, Aaronson 4 gól, Stach 4 gól, Okafor 4 gól
Premier League, 32. forduló
Manchester United - Leeds United
Old Trafford, 2026.04.13. 21:00
A találkozó játékvezetője: Paul Tireney
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Lammens - Dalot - Yoro - Heaven - Shaw - Mainoo - Casemiro - Diallo - Fernandes - Cunha - Mbeumo
Leeds: Darlow - Bornauw - Struijk - Bijol - Bogle - Aaronson - Ampadu - Tanaka - Justin - Nmecha - Calvert-Lewin
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ