Carrick: Casemironak 6. érzéke van
A Manchester United vezetőedzője, Michael Carrick szerint Casemironak "hatodik érzéke" van a gólszerzéshez.
A mélységi középpályás korábban inkább a védekezésben nyújtott teljesítménye okán szerzett elismeréseket, de ebben a szezonban eddigi karriere legjobb eredményét produkálva már nyolc alkalommal tudott gólt szerezni, legutóbb éppen az előző fordulóban, a Leeds United ellen az Old Traffordon.
Bár akkor a vendégcsapat távozhatott három ponttal, góljával lökést adott a Vörös Ördögöknek, hogy egészen a hármas sípszó felharsanásáig küzdjenek az egyenlítésért, amely sajnos végül nem érkezett el.
Mindazonáltal Case utolsó Unitedes idényének befejezéséhez stílusos módon közelít, ez pedig lenyűgözi Carricket.
"Kétségtelenül megvan hozzá a tehetsége és az érzéke, valamint az a bizonyos ösztöne a tizenhatoson belül és környékén" - kezdte a vezetőedző a Chelsea elleni vendégjátékot megelőzően a MUTV-nek adott interjújában.
"Megvan benne az a bizonyos hatodik érzék, ami bizonyos szempontból nem feltétlenül tanítható; nem lehet mindig megmondani, hogy mi lenne a tökéletes pillanat, vagy hajszálpontosan előírni a mozgást vagy a befutást, amivel pont el lehet érni a beadást."
"A játékosnak kell magát olyan pozícióba hozni és érzékelnie az előtte megnyíló területet, ezen felül pedig még higgadtan be is kell fejeznie a lehetőségét."
"Azt gondolom, hogy ő pontosan ezt teszi ebben a szezonban."

Unitedes karriere során a csapat 18-asa nem kapott senkitől sem több gólpasszt, mint Bruno Fernandes és idei nyolc találatából hatszor is a csapatkapitány volt az előkészítője.
A portugál karmester a mostani szezont megelőzően is asszisztált már Casemiro négy góljához, de ebben az idényben sikerült minden korábbinál többször megtalálnia forintos labdákkal a korábbi Real Madrid játékost, általában valamilyen beadás után a fejére varázsolva a labdát.
Bár egy szezonra vetítetve ez az eddigi legjobb mutatója, Carrick igyekezett kihangsúlyozni, hogy ezt a tudását nem most szedte magára.
"Ő mindig is fontos gólokat szerzett" - ismerte el Casemiro kapcsán.
"Bizonyos időközönként mindig megtalálta a módját a góllövésnek."
"Nagyszerű és fontos találatokat jegyzett a színeinkben már csak erre a szezonra nézve is."
"Sajnos a Leeds elleni azonban nem bizonyult elegendőnek számunkra ahhoz, hogy visszakapaszkodjunk a mérkőzésbe."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Chelsea - Manchester United
Premier League, 33. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló