Csapathírek a Liverpool meccs előtt
A Manchester United vezetőedzőjét, Michael Carricket kérdezték a csapat helyzetéről a Liverpool elleni rangadó előtt.
A vasárnapi mérkőzés remek lehetőséget kínál a Vörös Ördgök számára, hogy bebiztosítsák helyüket a következő szezon Bajnokok Ligája mezőnyében, valamint tovább növeljék előnyüket a tabellán a negyedik helyen álló liverpooliakkal szemben.
A hétfő esti, Brentford elleni 2–1-es győzelem után pozitív hírek érkeznek a United háza tájáról.
Matheus Cunha csípőhorpaszizom-fájdalmak miatt kihagyta a Méhek elleni győzelmet, de jól halad a felépülése. Eközben bíznak benne, hogy Luke Shaw ismét bevethető lesz, és folytathatja azt a sorozatát, hogy minden bajnoki mérkőzésen kezdőként lép pályára ebben a szezonban, annak ellenére, hogy legutóbb lecserélték.
"Összességében jó állapotban vagyunk" – mondta Michael Carrick pénteken, a carringtoni sajtótájékoztatón. "Matheus már végzett némi munkát, úgyhogy bizakodóak vagyunk. Nem biztos, de reméljük, bevethető lesz."

Patrick Dorgu hétfőn visszatért a meccskeretbe, miután január óta nem játszott, amikor a csapat 3–2-re nyert az Arsenal otthonában.
Lisandro Martínez letölti az eltiltásának harmadik mérkőzését, amelyet a Leeds United elleni hazai találkozón kapott piros lap miatt szabtak ki rá.
A másik középhátvéd, Matthijs de Ligt továbbra is hátproblémájából lábadozik.
"Matta még egy kicsit messzebb van a visszatéréstől, és nem áll készen a játékra" – tette hozzá a vezetőedző. "Ettől eltekintve viszont jó állapotban vagyunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló