Mazraoui előrelépést lát
Noussair Mazraoui szerint egy olyan Manchester Unitedbe tért vissza, amely további előrelépés jeleit mutatja Michael Carrick irányítása alatt az előző idényhez képest.
Mazraoui is egyike volt azon játékosoknak, akik múlt héten álltak újra munkába Carringtonban, miután jól megérdemelt meghosszabbított szabadságát töltötte azt követően, hogy Marokkóval negyeddöntőig jutottak a nyári világbajnokságon.
A sokoldalú védő ezt követően megkapta első játékperceit is a felkészülési szezon során, amikor Göteborgban az első félidőben lépett pályára a Bajnokok Ligája címvédő Paris Saint-Germain elleni 1-1-es döntetlenre végződött találkozón.
Nous azóta már társaival együtt Írországba utazott, ahol a klubmédia rendelkezésére is állt, hogy beszámoljon róla, mit látott a csapatnál mióta visszatért a társak közé.
A Vörös Ördögök 3-asa sokat szerepelt az előző idényben Michael Carrick erős véghajrát teljesítő együttesében, néhány hónapnyi távollétet követően pedig úgy látja, további fejlődés történt a bajnoki dobogó harmadik fokán végző és ezzel a Bajnokok Ligája kvalifikációt kivívó csapatnál.
"Szerintem mindenki számára tisztán látható, hogy Michael Carrick és edzői stábja egyértelmű elképzelésekkel rendelkezik, nem csak erre a szezonra, de már az előzőre vonatkozóan is. Úgy érzem, azóta sikerült tovább építeniük azt, amit elkezdtek" - kezdte.
"Természetesen még csak egy hete vagyok itt, de amit csak ez alatt az egy hét alatt láttam, az az, hogy tovább építünk és tökéletesítjük az előző szezonban megkezdetteket. Sőt, próbálunk még jobbak lenni, intenzitásban, labdatartásban, bátorságban. Úgy gondolom, hogy minden, amit eddig mutattunk, nagyon pozitív."
"Sokat dolgozunk azokon az elemeken is, amelyekben nem igazán voltunk jók tavaly és megpróbálunk jobbak lenni idén."

Nous az interjú kezdetén arról beszélt, sikerült kikapcsolódnia és tartalmasan töltötte szabadságát, mióta július elején befejőzödtt a világbajnoki szereplése Marokkóval.
De ez sem akadályozta meg abban, hogy már a csapat legkorábbi felkészülési meccseit is nyomon kövesse, mielőtt a hétvégén csatlkozott volna csapattársaihoz.
A korábbi Ajax és Bayern München játékost pedig a tapasztaltabb társak hiányát kihasználva néhány fiatal teljesen lenyűgözte teljesítményével.
"Shea Lacey lenyűgözött, nagyon jó munkát végez" - tette hozzá Mazraoui.
"Ahogyan mindkét Fletcher (Jack és Tyler) is, fantasztikusak. Emellett az sem éppen szokványos, hogy valaki 15 évesen - még ha nem is tétmeccsen - mutatkozhasson be a felnőtt csapatban, de JJ Gabriel erre is képes volt. Nagyon jó, hogy egy olyan nagy klubnál, mint a United, az akadémiai játékosok ott dörömbölnek a felnőttek ajtaján."
"Emlékszem abból az időszakból, amikor még én voltam fiatal és hasonló tapasztalatokra [felkészülési szezonban való részvétel a felnőtt csapattal] tehettem szert, azt szűrtem le, hogy mit tartogathat számomra a jövő, ha élni tudok a lehetőségemmel, szóval ez egy hatalmas motiváció."
Az utolsó két, Leeds United és AC Milan elleni, felkészülési meccsre már a teljes keret készül Írországban, hogy a lehető legjobb állapotban várhassák az augusztus 22-i bajnoki szezonkezdetet.
Mivel a Premier League rajtjáig már kevesebb, mint két hét áll csak rendelkezésre, így Mazraoui számára nem kérdéses, hogy az ősi rivális leedsiek elleni szerdai összecsapásuk igen értékes lesz a felkészülésük szempontjából.
"Egészen biztosan kiváló erőfelmérő lesz ez számunkra."
"Csak hogy tudjuk, hol tartunk, illetve hogy meg tudjuk valósítani a menedzser, az edzői stáb elképzeléseit a pályán is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Leeds United - Manchester United
Felkészülési mérkőzés, ÉLŐ