Játékosértékelés: Manchester United - Tottenham
Lássuk a Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkõzést a számok tükrében.

David de Gea: Magabiztosan hárította a kapuja felé tartó lövéseket, ám idegesnek tûnt a bizonyítási kényszertõl, a beadások pedig továbbra is gyengéi. 6

Chris Smalling: A sokat magasztalt Bale szinte egyáltalán nem tudta megverni egy az egyben a jobb bekk posztját még csak tanuló hórihorgas védõt. 8

Phil Jones: Egyáltalán nem fogja hátráltatni a kiegyensúlyozottságát az, ha továbbra is az Old Traffordon kell bizonyítania hétrõl-hétre. 8

Jonny Evans: Úgy tûnik, a tavalyi negatív szériáját immáron teljesen maga mögött hagyta az ír bekk. 8

Patrice Evra: Megbízható, és kiváló teljesítmény volt a francia válogatott játékostól, aki egyébként ezen a mérkõzésen a csapatkapitányi posztot is betöltötte. 7

Nani: Szokatlanul eseménytelenül telt számára ez a mérkõzés, nem sok lehetõséget dolgozott ki magának. 6

Tom Cleverley: Remekül harcolt a túlzsúfolt középpályán, emellett pedig egy nagyszerû gólpasszit is feljegyezhettünk a neve mellé. 7

Anderson: Hosszú passzai közül néhány egészen céltalannak tûnt, de mostantól már gólveszélyes játékosként tekinthetünk rá. 7

Ashley Young: A közönség elvolt áljulva az ifjú debütánsoktól, azonban õ is eleget tett ahhoz, hogy tapssal vonulhasson le a pályáról. 7

Danny Welbeck: Kemény elsõ félidõn volt túl, ám utána megmutatta, hogy mennyit is ér õ valójában. 8

Wayne Rooney: Fáradhatatlanul robotolt, és többször tesztelte Friedel képességeit, mielõtt gólt fejelt az amerikai portás kapujába. 8
Cserék:

Javier Hernandez (Welbeck helyére a 81. percben): Nem volt helyzete. 5

Ryan Giggs (Cleverley helyére a 81. percben): Parádés asszisztot adott Rooney góljánál. 6

Park Ji-Sung (Young helyére a 81. percben): Rövid idõ alatt is sok dolga akadt. 5
Manchester Evening News
MEN
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 13 | 27 | 12 | +15 | 25 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 10 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 11 | Bournemouth | 13 | 21 | 23 | -2 | 19 |
| 12 | Tottenham | 13 | 21 | 16 | +5 | 18 |
| 13 | Newcastle | 13 | 17 | 16 | +1 | 18 |
| 14 | Everton | 13 | 14 | 17 | -3 | 18 |
| 15 | Fulham | 13 | 15 | 17 | -2 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló