Csapathírek a Villa meccs előtt

Michael Carrick beszámolt a csapatával kapcsolatos legfrissebb hírekről az Aston Villa elleni vasárnapi bajnoki mérkőzést megelőzően.


A Vörös Ördögök azzal a céllal fogadják majd a birminghamieket, hogy sorozatban második győzelmüket arathassák, miután kedden este 3-2 arányban felülmúlták az AS Roma együttesét a Bajnokok Ligájában.

 

Mivel a jövő héttől válogatott szünet kezdődik, így tökéletes időzítés lenne az Unai Emery legénységének legyőzésével együttjáró három pont megszerzésével feljebb kapaszkodni a tabellán.

 

Lisandro Martinez a múlt heti, Chelsea elleni rangadón összeszedett piros lapja után kapott egy mérkőzéses eltiltása miatt mindenképpen kihagyni kényszerül az Európa-liga győztes elleni összecsapást.

 

Az argentin válogatott játékos a kispadról állt be hét közben a Roma ellen, ahol Ayden Heaven és Harry Maguire kezdett. Matthijs de Ligt kései csereként lépett pályára, sérüléséből való visszatérése óta második alkalommal szerepelve a csapatban.

 

Patrick Dorgu a héten már újra edzésbe állhatott, az állapotát pedig majd még megvizsgálják a hétvégi összecsapást megelőzően.

 

 

"Patrick ezen a héten már végezhetett egy kis edzésmunkát és már a hét elején látható volt, hogy a társaival együtt készülhetett" - kezdte Carrick hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

 

"Ez még nagyon kevés edzést jelent, szóval mint tudják, türelmesnek kell lennünk Pattel. Elég hosszú időt kellett kihagynia térdín problémák miatt, szóval tényleg oda kell figyelnünk a megfelelő menedzselésére és nagyon türelmesnek kell lennünk vele a következő néhány hét során."

 

"De lassan utol fogja érni magát közöttünk, szóval majd azt még meglátjuk, hogy ezen a hétvégén már bevethető lesz-e vagy sem."

 

Carlos Baleba a rómaiak elleni második félidőben szintén térdín sérülést szenvedett és mindenképpen hiányozni fog.

 

Luke Shaw, Manuel Ugarte, Marcus Rashford és Benjamin Šeško pedig továbbra is harcképtelenek. 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Aston Villa

Premier League, 10. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!