Schmeichel ismét védelmébe veszi De Geat
A Manchester United egykori kapusa, Peter Schmeichel támogatja David de Gea-t, bizonyítsa kritikusai számára, hogy tévedtek.
A spanyol portás teljesítményét sokan már-már nagyítóval figyelték, miután volt néhány gyenge produkciója a Manchester United mezében.
Ennek ellenére a nyári igazolás több mint megbízható teljesítményt nyújtott hétfõn a Tottenham Hotspur elleni 3-0-ra megnyert bajnokin, és a Vörös Ördögök dán legendája, Peter Schmeichel szerint még többet láthatunk majd az U-21-es Európa-bajnok kapuvédõtõl, csak idõt kell számára adni.
"Véleményem szerint nagyon igazságtalanul kritizálták õt, már azelõtt, hogy az elsõ mérkõzését lejátszotta volna a csapatban" - kezdte Schmeichel a Five Live Sportnak.
"Nem mondanám, hogy nagyon nagy hibákat vétett volna."

"Szerintem legutóbb a Tottenham ellen megmutatta milyen személiység lakozik benne. Egyáltalán nem ijesztette meg, hogy az Old Traffordon kellett játszania."
"Mindent jól csinált - jól védett, remek teljesítményt csinált. Azt hiszem, tanult a korábbi esetekbõl."
"Õ még mindig nagyon fiatal, és még egy kis idõre van szüksége, hogy megszokja azt a futballt, amit itt a Premier Leagueben játszanak, a játékosokat, akik ellen bizonyítani kell, és a bírókat, akik a korábbinál sokkal több fizikai kontaktust engedélyez az ellenfeleknek, mint amit megszokott."
"Tanulni kell, de azt hiszem nagyszerû jövõ áll elõtte."
TEAMtalk
TEAMtalk
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
David De Gea
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |