Sneijder nem lett volna ideális a United számára
Sir Alex Ferguson nem hiszi, hogy Wesley Sneijder lett volna a tökéletes ember, hogy kitöltse a Paul Scholes visszavonulásával keletkezõ ûrt.
A holland játékossal szinte az egész nyári átigazolási szezonban a címlapon foglalkoztak a pletykalapok, miután eléggé élénken szóba került a Manchester Unitedhez való igazolása, ugyanis számos szakértõ szerint Sir Alex Fergusonnak szüksége volt egy kreatív irányító középpályása a visszavonuló Paul Scholes pótlására.
Ennek ellenére az ügybõl végül semmi konkrétum nem lett, most pedig Ferguson felfedte, hogy nem teljesen olyan játékosra gondolt, mint Sneijder, amikor a nyáron középpályást szeretett volna igazolni.
Bár a United skót menedzsere továbbra is fenntartja, hogy nagyon nagyra becsülni Wesley Sneijdert, és amit az Interben elért, azonban úgy érzi, hogy csak a Barcelona duója, Xavi és Andres Iniesta lenne képes hasonlóan teljesíteni, mint Paul Scholes.
"Sneijder nem ideális helyettese Paul Scholesnak" - kezdte Sir Alex Ferguson.
"Õ egy fantasztikus játékos, de õ nem az volt, akit mi kerestünk Scholes pótlására. Csak Xavi és Iniesta hasonlítató Scholeshoz."

Ferguson mindig is híres volt arról, hogy hajlandó bizalmat szavazni a fiatal tehetségeknek, és ennek bizonyítékaként a középpálya közepén két ilyen játékos kapott eddig szerepet Anderson és Tom Cleverley személyében.
A lassan már 25. éve a manchesteri kispadon ülõ edzõlegenda elmondta az olasz média munkatársainak a római Tor Vergata Egyetem díjátadó ceremóniáján , nagyon élvezi, hogy új csapatokat építhet az Old Traffordon.
"Ez számomra nagyon könnyû feladat, mert mindig elõre tekintek" - tette hozzá.
"Nem kérdezi kérdés tárgyát, hogy ki a Manchester United menedzsere. Én vagyok az ma, holnap és holnap után is."
"Rövid, és hosszútávon is gondolkodhatok, ami a munkát illeti. Természetesen nagyon nehéz elvonatkoztati egy játékostól, akivel nagyon közeli viszony fûz."
"De a fiatal játékosokra kell koncentrálnom, és ki kell próbálnom más csapatokat is, hogy a tapasztaltakkal egyenértékû, vagy akár jobb megoldást tudjak találni azt követõen, ha valaki távozik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló