Grayson minden tisztelete a Unitedé
Simon Grayson szerint csapata, a Leeds sokat tanulhat a Manchester Unitedtõl, miután tegnap este 3-0 arányban legyõzték, és ezzel együtt kiverték õket a Ligakupa 3. fordulójában.
A Premier League címvédõje már az elsõ félidõben eldöntötte a találkozó kimenetelét tegnap este, ugyanis már 45 perc után a találkozó végeredménye, vagyis 3-0 állt az eredményjelzõn az Elland Roadon, miután Michael Owen duplázott, Ryan Giggs pedig parádés gólt ragasztott a hazaiak kapujába.
A vendéglátok nem tudtak igazán nagy erõfeszítést tenni azért, hogy felálljanak a padlóról, amiért bocsánatot is kért menedzserük, Simon Grayson a hazai közönségtõl, azonban nem tudta eltitkolni, hogy mennyire tiszteli a vendég Unitednél folyó munkát.
"Csalódott vagyok, amiért a szurkolóink elõtt nem tudtuk igazán megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, de természetesen ebben hatalmas érdeme van a Manchester Unitednek" - kezdte Grayson a Sky Sportsnak.
"Sokkal többre lehettünk volna képesek, nem igazán teljesítettünk úgy, ahogy tudunk."
"Egy világklasszis csapat ellen játszottunk, amelyet nagyszerû egyéniségek alkotnak, de mi sem tudtuk úgy tenni a dolgunkat, ahogy szoktuk."
"Nem passzoltunk eleget, nem alakítottunk ki elég helyzetet, és nem játszottuk meg jól a labdákat se."
"Az a csapat, amelyet tegnap kiállítottak, sok Premier Leagueben szereplõ csapatot legyõzött volna, nemhogy egy Championshipben 11. helyezet klubot, és ez erénye a csapatuknak."
"De nem lehetünk annyira elégedetlenek, mert mindig is tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, ha nyerni akarunk."

Grayson elfogadja, hogy hatalmas ûr tátong a két csapat tudása között, de elmondása szerint ez a vereség csak emlékezteti õket arra, hogy mi az a szint, amit szeretnének elérni.
"Tanulni fogunk a ma esti mérkõzésbõl" - tette hozzá.
"Ha megnézzük az összeállításukat, láthatjuk, hogy hihetetlen erõsek, és mi azon igyekszünk, hogy tanuljunk az ellenük szerzett tapasztalatokból."
"Hatalmas ûr tátong a két fél tudása között jelen pillanatban, azt figyelembe véve, hogy õk hol tartanak most, mi pedig hová akarunk eljutni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ