Fletcher döntõs vágyai
A Manchester United középpályása, Darren Fletcher felfedte eltökéltségét, hogy a Bajnokok Ligája döntõjében játszon, miután személyét az elmúlt pár évben a balszerencse lengte körül a sorozatban.
Fletcher csak a kispadról nézhette végig 2008-ban a Chelsea elleni, gyõztes finálét, míg a következõ évben eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a Barcelona gyõzelmével végzõdõ döntõt, és az ugyanilyen kimenetelû tavalyi döntõben sem lehetett ott, akkor vírusos megfertõzõdése miatt.
Idén is favoritnak számít a Manchester United, hogy egészen a májusban, Münchenben rendezendõ fináléig meneteljen, amelyhez elõbb a csoportkörbõl kell kvalifikálniuk magukat, ahol következõ ellenfelük holnap a Basel lesz.
Skót középpályásuk, Fletcher azonban nem csak abban reménykedik, hogy a Vörös Ördögök öt éven belül negyedszer is ott lehetnek a legrangosabb európai kupasorozat végjátékában, de 2008 után újra gyõztes csapat tagja lehet.
"Abból a szempontból, hogy játszhattam-e, a válaszom igen" - válaszolta Fletcher arra a kérdésre, hogy a Bajnokok Ligájában Fortuna istennõ eddig nem bánt vele kesztyûs kézzel.
"Hihetetlenül szeretnék játszani egy döntõn, és nyerni is."
"Az minden játékostársam célja, hogy újra a döntõben játszhasson. Nagyon eltökéltek vagyunk."
Fletcher tudja, hogy a Manchester United legnagyobb erõpróbája az idei szezonban is az lehet, amikor összehozza õket a sors a címvédõ Barcelonával, akik az elõzõ szezonban pont õket gyõzték le a Wembleyben.
"A menedzserünk azt említette, hogy mindenki számára a Barcelona legyõzése a lehetõ legnagyobb kihívás Európában. Ha megakarjuk nyerni az idei sorozatot, akkor az csak rajtunk múlik, hogy miként vesszük ezt a kihívást."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló