Scholes: Az én történetem
A Manchester United jelenlegi edzõje, Paul Scholes nem sajnálja, hogy 29 évesen visszavonult a válogatottságtól.
Sven Goran Eriksson szerint az egykori középpályás "õrült volt", amikor visszavonulásáról döntött, ám a megrögzött családapa errõl másképpen vélekedik.
Scholes azóta nem csak a válogatott mérkõzésektõl, de a United találkozóitól is visszavonult, ám amíg játszott, Európa egyik legjobb középpályása volt.
A United élõ legendája 2004 augusztusában sokkolta az angol szurkolókat és a futball társadalmat bejelentésével, azóta nem öltötte magára a három oroszlánosok címeres mezét, pedig több alkalommal is próbálták visszacsábítani a szövetségi kapitányok.
Scholes saját önéletrajzi könyvében, a "Scholes: Az én történetem" címû könyvben írta le õszintén azon döntésének okait is, miért fordított hátat a válogatottságnak.
"A családomtól való távollét volt a fõ oka annak, hogy 29 évesen vonultam vissza a nemzetközi futballtól 2004 augusztusában" - mondta.

"Soha nem szerettem heteken át messze lenni az otthonomtól és a családomtól. Amikor Angliával világversenyre mentünk, minden rendben volt az elsõ 3-4 napban, de utána boldogtalan voltam, mert hiányzott a feleségem és a gyermekeim."
"Saját döntésem volt, majd tájékoztattam a United menedzserét, Sir Alex Fergusont, aki azt mondta, ha így éreztem, ezt kellett tennem."
"Az akkori angol szövetségi kapitány, Sven Goran Eriksson azt hitte megõrültem, hogy ilyen fiatalon eldobtam a válogatottság lehetõségét, de nem akart az utamba állni."
"Olyan volt ekkor számomra, mintha valami hatalmas súlyt emeltek volna le a vállaimról. Nyugodtan várhattam a nyarakat, nem emésztett az, ami addig hosszú idõn át. A családom és magam számára a megfelelõ döntést hoztam és ezt azóta sem éreztem másképp soha."
Zinedine Zidane korábban "kétségtelenül generációja legjobb középpályásának" írta le Scholest, aki visszavonulása után hat évvel majdnem visszatért a nemzetközi porondra a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
"2010 májusában elõbb Stuart Pearce közeledett, majd Fabio Capello asszisztense, Franco Baldini is, hogy csatlakozzak a csapathoz a dél-afrikai világbajnokságra. Ismét erõsen elgondolkoztam, de ugyanarra az eredményre jutottam."
"Eltekintve attól a kínos érzéstõl, hogy olyan valaki helyére kerültem volna, aki az egész kvalifikációs versenyre elutazott, a családomra gondoltam - és ez több volt, mint elég."
Telegraph
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló