Rooney és Nani a szûkített listán
Wayne Rooney az egyetlen angol játékos, aki az Aranylabda 23 fõsre szûkített listáján szerepel, mellette csapattársa, Nani is megtalálható a jelöltek között.
A tekintélyes díj a leginkább áhított egyéni kitüntetés a futball világában, ami jelenleg az argentin Lionel Messi birtokát képezi - újabb Aranylabda a számára már sorozatban a harmadikat jelentené.
Wayne Rooney egyike a négy Premier League játékosnak, akik bezsebelhetik ezt a különleges elismerést. A támadón kívül a listán szerepel még csapattársa, Luis Nani is, rajtuk kívül pedig a Liverpool képviseletében Luis Suarez és a Manchester City idén szerzõdtetett csatára, Sergio Aguero neve is megtalálható a jelöltek között.
Rooney lehet az elsõ angol származású játékos az elmúlt évtizedet tekintve, aki megkapja az Aranylabdát, tekintve, hogy ez legutóbb 2001-ben sikerült a most szintén a Vörös Ördögöket erõsítõ Michael Owennek.
A Bajnokok Ligája gyõztes Barcelonából nyolc játékos neve található meg a listán, köztük az Arsenal korábbi csapatkapitánya, Cesc Fabregas is, míg a Real Madrid öt játékosát adja a listához, többek között a 2009-ben még manchesteri játékosként Aranylabdát szerzett Cristiano Ronaldot is.
Ugyanezen eseményen az Év Edzõje díj is átadásra kerül, a Premier League-bõl már természetesnek mondhatóan Sir Alex Ferguson megtalálható a jelöltek között, mellette Arsene Wenger és Andre Villas-Boas nyerheti el az elismerést.
Az Aranylabdára jelölt 23 játékos névsora:
Eric Abidal (Franciaország), Sergio Aguero (Argentína), Karim Benzema (Franciaroszág), Iker Casillas (Spanyolország), Cristiano Ronaldo (Portugália), Dani Alves (Brazília), Samuel Eto'o (Kamerun), Cesc Fabregas (Spanyolország), Diego Forlan (Uruguay), Andres Iniesta (Spanyolország), Lionel Messi (Argentína), Thomas Muller (Németország), Nani (Portugália), Neymar (Brazília), Mesut Ozil (Németország), Gerard Pique (Spanyolország), Wayne Rooney (Anglia), Bastian Schweinsteiger (Németország), Wesley Sneijder (Hollandia), Luis Suarez (Uruguay), David Villa (Spanyolország), Xabi Alonso (Spanyolország), Xavi (Spanyolország)
Az Év Edzõje díjra jelölt edzõk névsora:
Vicente Del Bosque (Spanyolország/Spanyol válogatott), Sir Alex Ferguson (Skócia/Manchester United), Rudi Garcia (Franciaország/Lille OSC), Pep Guardiola (Spanyolország/Barcelona), Jurgen Klopp (Németország/Borussia Dortmund), Joachim Low (Németország/Német válogatott), Jose Mourinho (Portugália/Real Madrid), Oscar Tabarez (Uruguay/Uruguay-i válogatott), Andre Villas-Boas (Portugália/FC Porto, Chelsea), Arsene Wenger (Franciaország/Arsenal)
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |