Barca megszállottság
Nemanja Vidic szerint a Manchester Unitednek idén szerencséje lesz, ha ismét összetalálkoznak a Bajnokok Ligája döntõjében a legutóbbi gyõztes csapattal.
A legutóbbi három év során a Barcelona kétszer játszott BL döntõt a Vörös Ördögökkel, mindkétszer a katalánok kerültek ki gyõztesen, legutóbb alig fél éve.
Míg a United csapatkapitánya, Nemanja Vidic elismeri, hogy szinte már megszállottan le akarják gyõzni a jelenlegi BL gyõztest, addig elismeri, nem kívánják feladni támadó elveiket.
"Igen, rögeszmévé vált már, de elõdöntõben legyõztük õket (2008-ban)" - mondta Vidic.
"Ha megnézzük a két mérkõzést - 2009-ben és 2011-ben -, ahogyan játszottak, megérdemelték a gyõzelmet, hiszen õk voltak a jobb csapat. De ez egy új év, új kihívásokkal."
"Játszottunk velük a felkészülési idõszakban, le is gyõztük õket nyáron, valamint a BL-ben is nyertünk ellenük az utóbbi pár év során és azt hiszem, megtanultunk néhány dolgot az út során."

"Nem változtattunk azon, ahogyan játszottunk. Õk is a saját maguk módján játszanak, ahogy mi is."
"Igen, legyõztek mindket kétszer, de a sikereinket sem szabad alábecsülni, hiszen az utóbbi négy év során háromszor a Bajnokok Ligája döntõjében szerepeltünk."
"Megvan a saját játékunk és mi vagyunk a Manchester United. Igen, képesek vagyunk javulni és javulnunk is kell, ha le akarjuk gyõzni azt a csapatot, amely tavaly a világ legjobbja volt."
"Ez nem forradalmian új dolgokról szól, csupán arról, hogy amit tettünk eddig, azt jobban kell csináljuk. Nem másolhatjuk le a Barca játékát. Ahogy õk játszanak, az idegen az angol futball számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló