Sir Alex: A döntetlen egy vicc
Sir Alex Ferguson szerint játékosai igen szerencsétlenek voltak ma, amiért nem sikerült megszerezniük a három pontot a Newcastle elleni összecsapáson.
A Vörös Ördögök nem sokkal a második félidõ kezdete után Javier Hernandez révén megszerezték a vezetést, ám nem sokkal késõbb Demba Ba büntetõbõl egyenlített azok után, hogy Rio Ferdinand becsúszva szerelte Ben Arfát a tizenhatos területén. Annak ellenére, hogy a bajnok rengeteg helyzetet kiharcolt, nem tudta másodszor megtörni Tim Krult és a vendég védelmet, pedig az utolsó tíz percre Gutierrez kiállítása miatt még emberelõnybe is kerültek a Vörös Ördögök.
"Fantasztikus teljesítmény volt ez tõlünk" - mondta Sir Alex. "Alan Pardew azt mondta, a Newcastle volt a jobb csapat az elsõ félidõben - nem tudom milyen meccset nézett! Chicharitonak négy tiszta helyzete volt és nagyszerûen fociztunk. A második félidõben egy támadásuk volt, paródiába illõ, hogy nem kaptuk meg a három pontot."
"A meccs nagy részében három vagy négy gólt is szerezhettünk volna. A kapusuknak volt pár fantasztikus védése, lövéseket blokkoltak, gólvonalról mentettek és mindezek mellett volt még 1-2 helyzet rontásunk. Szóval ez egy hihetetlen erdmény."
Ferguson nyilván mérges, amiért Mike Jones az asszisztensével való konzultációt követõen Ferdinand tiszta szerelésére büntetõt ítélt.

"Azt hiszem, mindenki látta, beleértve a játékvezetõt is, hogy Ferdinand tisztán szerelt, mivel szögletet ítélt. Majd hagyta, hogy az asszisztense hasson rá.
"Hasonló helyzetben voltunk néhány hete, amikor a Sunderland ellen az asszisztens büntetõt ítélt Vidic kezezése miatt."
"Akkor a játékvezetõ nagy dilemmában volt, mert tudta, hogy az nem volt büntetõ és végül felülbírálta a vonalbírót. Ezt kellett volna tennie ma is a játékvezetõnek."
A menedzsernek fáj az utolsó pillanatban történt dolog is, mert ha Carrick nem ér a labdába, akkor Hernandez nem lett volna lesen.
"Folyamatosan helyzeteket teremtettünk és ez a normális menete egy ilyen, utolsó 15 perces rohamnak. Helyzetek alakítottunk ki, de a végén nem volt szerencsénk, mert ha Michael nem ér bele, akkor Chicharito nem lett volna lesen."
"Volt pár blokkjuk is, folyamatosan a vonalon álltak. Minden elismerés a Newcastle-nek, de sokkal jobbak voltunk náluk, csak nem kaptuk meg a megfelelõ eredményt. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de ha így játszunk minden héten, ahogy most, nagyon boldog leszek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |