Kérdéses a tegnap megsérült trió állapota
A Manchester United közleménye szerint még túl korai lenne megállapítani a tegnapi, Crystal Palace elleni Ligakupa mérkõzésen megsérült Dimitar Berbatov, Fábio és Rafael sérülésének súlyosságát.
Mindhárom fentebb említett játékos sérülés miatt volt kénytelen tegnap elhagyni az Old Trafford gyepét a Premier League bajnoki címvédõjének szenvedését hozó, végül hosszabbítás után a másodosztályú Crystal Palace javára eldõlõ Ligakupa találkozón.
Berbatov egy szemmel is látható bokasérülés miatt nem jött a tegnap esti mérkõzés második félidejére, és egyes információk szerint egy úgynevezett védõcipõben hagyta el késõbb az Old Traffordot.
A da Silva ikerpár mindkét tagját, Fabio-t és Rafaelt is kényszerû okokból kellett lecserélni; míg elõbbit a 37. percben, addig utóbbit a második félidõ derekán kellett lehoznia Sir Alex Fergusonnak sérülésük miatt.
Így a trió bevethetõsége kétségessé vált a Vörös Ördögök Aston Villa elleni szombati vendégjátéka alkalmával, azonban a klub egyelõre még nem közölte a játékosok állapotának diagnózisát.
"Kapcsolatban állunk a Carringtonban lévõ orvosi stábbal, és sajnos egyelõre még túl korai megállapítani Berbatov, Fabio és Rafael tegnap este elszenvedett sérülésének milyenségét" - áll a klub hivatalos honlapján megjelent közelményben.
"Pénteken azonban Sir Alex már olyan helyzetben lesz, hogy a szokásos mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóján többet is eltud majd mondani a játékosok helyzetérõl."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló