Középmezõnyben a United - az ügynöki díjakban
A Manchester United 4.5 millió fontot költött az elõzõ szezonban játékosai ügynökei kifizetésére, amellyel a Premier League csapatai között a középmezõnyben, a 7. helyet foglalják el.
A kérdéses idõperiódusban a Vörös Ördögök közel 50 millió fontot költöttek játékosvásárlásra, névszerint David de Gea, Phil Jones, és Ashley Young költözött az Old Traffordra ez idõ alatt.
A lista élén a rengeteg pénzt elköltõ, és ezzel az ügynökök zsebét is busásan megtömõ Manchester City, Tottenham, Liverpool hármas áll, akik alaposan kivették részüket az elsõ osztályú klubok által összesen 71. 8 millió fontnyi ilyen jogcímen kifizetett díjból.
Nem meglepõ, hogy a City áll a lista élén, 9.7 millió fontnyi ügynöki díj kifizetésével, míg õket követi a Spurs 7.6 millióval, akik után a Liverpool következõ 7 millió fonttal.
Az összes Premier Leagueben szereplõ klub által kifizetett 71.8 millió fontnyi összeg a legmagasabb azóta, mióta a klubok 2008-ban konszenzussal döntöttek arról, hogy klubról-klubra nyilvánosságra hozzák ezeket az összegeket - 2009-ben például 70.7 millió volt.
A három legkevesebbet költõ klub között két feljutó, a Norwich City (710 ezer font) és a Swansea City (248 ezer font) áll, míg a harmadik az amúgy is szerény költségvetésbõl gazdálkodó Wigan Athletic (659 ezer font).
A 2010. októberétõl 2011. szeptember végéig tartó idõszakban az alábbi összegeket fizették ki a klubok a játékosok ügynökeinek:
Man City £9.7m; Tottenham £7.6m; Liverpool £7m; Chelsea £6.5m; Newcastle £6.3m; Arsenal £4.6m; Man Utd £4.5m; Blackburn £4.2m; Sunderland £3.7m; Aston Villa £3.2m; Everton £2.9m; QPR £2.5m; Stoke £2.2m; Bolton £1.9m; West Brom £1.3m; Wolves £1.1m, Fulham £0.9m; Norwich £0.7m; Wigan £0.66m; Swansea £0.24m.
Összesen: £71.9m.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |