Giggs: Csúcsformában vagyunk

Ryan Giggs szerint jelen pillanatban bármely csapat jöhetne ellenfélnek, nem sok babér teremne a United ellen.


A walesi játékos a Fulham elleni 5-0 után nyilatkozott az MUTV-nek és elmondta, a csapat jelenleg csúcsformában játszik.

"Jó néhány hete már csúcsformában vagyunk" - mondta Giggsy. "Láthattad, mire vagyunk képesek és ez az, amit meghatároztunk magunk számára."

"A Queens Park ellen is ez történt, csak ott nem tudtuk értékesíteni a helyzeteket. Ma viszont gólokat szereztünk."

"Ilyen helyre jönni, mint a Craven Cottage és így játszani itt, ez elsõ osztályú."

Sir Alex csapata ezután a Wigant és a Blackburnt fogadja majd az Old Traffordon és Giggs magabiztos, hogy képesek megszerezni a maximális pontot.

 


"Ilyen formában kell folytatnunk továbbra is. Ha így teszünk, különösen otthon nagyon nehezen verhetõvé válunk. Az Old Traffordon mindig arra számítunk, hogy kimegyünk és nyerünk, de továbbra is ugyanazzal az étvággyal kell kifussunk, mint ami a Fulham ellen jellemzett minket."

"Michael Carrick és én voltunk a középpályán, elõttünk pedig zseniálisan mozogtak a támadók. Természetesen a védelem is nagyon jó volt. Igazán jól teljesítettünk."

Giggs szerezte a United harmadik gólját, ami bár megpattant Senderoson, ezzel a góllal a walesi középpályás 22. Premier League szezonjában is gólt szerzett.

"Kezdtem nyugtalakodni, amiért nem szereztem még gólt ebben a szezonban. Tavaly már az elsõ mérkõzések egyikén betaláltam, ami után már nem kell emiatt aggódni. " 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!