Az újra egészséges Ferdinand folytatná sorozatát
Rio Ferdinand reményei szerint bevethetõ állapotban lesz a szombati, Blackburn Rovers elleni bajnokira, és elmondása szerint két éve nem érezte annyira jól magát, mint most.
A 33 éves védõ a kritikák kereszttüzébe került az idei szezon elején, azonban Karácsonyra klasszis formába lendült, és kiújult lábsérülését követõen újra rajtra késznek érzi magát.
Ferdinand - aki minden sorozatot figyelembe véve idén 17 alkalommal lépett pályára a Unitedben - kénytelen volt kihagyni a Vörös Ördögök Fulham, illetve a Wigan elleni 5-0-s gyõzelemre végzõdõ bajnokiját, azonban Sir Alex Ferguson rendelkezésére állhat a Blackburn ellen az Old Traffordon.
"Nem éreztem ilyen jól magamat másfél-két éve" - kezdte a United középhátvédje a The Sun-nak.
"Folyamatosan a pályán lenni, és játszani, hatalmas önbizalmat kölcsönöz a testednek, ez pedig meglátszik a teljesítményeden is és ahogy mondtam, nagyszerûen érzem magam."
"Sok szó esik az egyéniségekrõl a mi csapatunk esetében, akiktõl rengeteg mindent várnak el hiszen a Manchester Unitedrõl van szó, és azt hiszem a minket ért kritikák sok esetben igen kemények és kíméletlenek."
"Mindig is azt mondtam, hogy ha folyamatosan játszhatok és bizonyíthatok, akkor a lehetõ legjobb teljesítményt vagyok képes nyújtani."
A 2002-ben, a Leeds Unitedtõl rekordösszegért szerzõdtetett válogatott játékos beszélt arról is, hogy milyen problmákat okoztak pályafutása legutóbbi szakaszában folyamatos sérülései.
"Az elõzõ szezonok során rengeteg problémám adódott a sérüléseimmel, ugyanis játszottam néhány mérkõzést, aztán megsérültem, nem tudtam edzeni, majd néhány mérkõzést kihagyva visszatérhettem" - tette hozzá.
"Ez nagyon nehézzé teszi azt, hogy az emberben kialakuljon egy folyamatosság, és felvegye a ritmust, de ebben a szezonban állandó játéklehetõséghez jutottam, ez pedig meghozza a gyümölcsét."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló