A Bayer nem tárgyal Berbáról
A Bayer Leverkusennél ragaszkodnak ahhoz, semmit nem tudnak arról a spekulációkról, amely összekapcsolja õket a Manchester United támadójával, Dimitar Berbatovval.
A hét folyamán több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy a bolgár játékos Németországba utazott, hogy tárgyalásokat folytasson a Bayer Leverkusennel és a Bayern Münchennel.
Azonban a gyógyszergyári csapat - amely 2006-ban adta el Berbatovot a Tottenhamnek - megerõsítette, nincs semmilyen lépés annak érdekében, hogy a csatár visszatérjen a BayArenába.
"Olvastam, hogy Dimitar Frankfurtba repült azért, hogy átigazolásról tárgyaljon velünk. Roppant érdekes hír számomra" - mondta Wolfgang Holzhauser, a Leverkusen vezetõje.
"Világosan elmondtam, hogy soha ne mondd azt, hogy soha, de jelenleg nincs semmi ilyenrõl szó. És jelenlegi állás szerint a következõ nyáron sem fogunk érdeklõdni iránta."
Emil Danchev, a játékos ügynöke is felszólalt az egyik orosz médiában azok után, hogy az Anzi Mahacskala és a CSZKA Moszkva is érdeklõdik Berbatovért.
"Általában nem kommentálom a sajtó találgatásait" - kezdte az ügynök a Sovetski Sportnak adott interjúban. "Azt mondhatnak, amit akarnak."
"De az egyetlen dolog, amit mondhatok az az, hogy ebben a pillanatban nincs napirenden az, hogy Berbatov más csapathoz kerülne."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló