Tagadják a Rooneyról szóló híreket a Unitednél
A Manchester United hivatalos úton is nonszensznek minõsítette a Wayne Rooney januári eladásáról szóló pletykákat.
A csatár szinte minden mozdulatát heves médiafigyelem követi az elmúlt hetekben, miután elõbb a világbajnokságon nyújtott pocsék teljesítményével, majd magánéleti botrányaival hívta fel magára a bulvársajtó mindenre kiéhezett munkatársainak figyelmét.
Rooney karriere nem csak az angol válogatottban nyújtott gyenge produkciója miatt vált kérdõjelessé, ugyanis eddigi mentorával, Sir Alex Fergusonnal is megromlott a viszonya, miután menedzsere szavainak ellentmondva a hét elején bejelentette, hogy semmilyen sérülés nem hátráltatta az egész szezonban, és végig teljesértékû edzésmunkát végzett.
Ferguson kihagyta csapatából a Sunderland és a Valencia ellen az egykori Everton játékost, miután a Bolton elleni bajnoki második félidejében lecserélte.
Rooney, aki ebben a szezonban klub-, és válogatott szinten lejátszott 11 mérkõzésén összesen 2 gólt szerzett, ezt követõen 90 percen keresztül végig a pályán volt az angol válogatott Montenegró elleni Eb-selejtezõjén.
Bár Fabio Capello döntésébõl, azaz, hogy a kezdõcsapatba jelölte a csatárt, úgy tûnt, erõnléti gondjai tényleg nincsenek, tegnap Sir Alex Ferguson mégis kihagyta a West Bromwich Albion elleni bajnokin pályára lépõ kezdõcsapatából, és csereként mindössze 20 percet kapott a bizonyításra, amely finoman szólva se sikerült számára.
Néhány szakértõ meglátása szerint Sir Alex Ferguson azon döntése, hogy egyik legnagyobb klasszisát csak a cserepadra ültette le, a két fél kapcsolatának elmérgesedését jelenti, amely a vasárnapi bulvárlapok számára tálcán kínált háttért jelentett, ahhoz a pletykához, hogy Rooney januárban tovább áll az Old Traffordról.
Bár a klub csak nagyon ritkán szólal meg játékosaival kapcsolatos történések kapcsán, az ügy fontosságára figyelemmel kommentálták a Ferguson és Rooney közti viszony újabb történéseit, kiemelve, hogy a skót menedzser nem fog ajtót mutatni egyik legnagyobb sztárjának.
"Azt állítani, hogy Wayne Rooneyt eladjuk télen, egyszerûen nonszensz" - mondta a klub szóvivõje.
A Vörös Ördögök vezetõsége ezzel a kijelentéssel azokat a találgatásokat is szerette volna elhallgattatni, miszerint Rooney ha nem januárban, akkor a szezon végén távozik Manchesterbõl, amikor már csak egy év lenne hátra jelenleg is futó szerzõdésébõl.
Azonban játékospolitikájukról, így a szerõzdéshosszabbításról soha nem tájékoztatták a közvéleményt, és ez most sem lesz másként, Rooney esetében sem.
Ennek ellenére magukban biztos reménykednek, hogy Rooney minél elõbb aláírja új szerzõdését, amellyel a klub történetének legtöbbet keresõ játékosává léphetne elõ.
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló