Smalling: A szurkolóknak nagy szerepük van

Chris Smalling szerint a Manchester Unitedet idegenbe elkísérõ szurkolótábor támogatása létfontosságú lesz, amikor a Vörös Ördögök olyan nehéz mérkõzéseken lépnek pályára az Old Traffordtól távol, mint ma a Chelsea ellen.


A bajnoki címvédõ nem kisebb szándéktól vezérelve látogat ma a Stamford Bridgre, mint hogy 2002 után elõször nyerjenek a Premier Leagueben, és Smalling úgy gondolja, ezen fontos cél elérésében leginkább a szurkolók segíthetik a játékosokat, amellyel ismételten egyenlõ pontszámmal állnának a tegnapi gyõzelmének köszönhetõen jelenleg három egységgel elõttük álló Manchester Cityvel. 

 

"A szurkolók nagy szerepet játszanak" - kezdte az angol bekk.

 

"Ha ilyen helyekre kell látogatnunk, ahol ennyire kellemetlen fogadtatásban van részünk, akkor nagyszerû érzés hallani, amint a United szurkolók énekelnek. És õk egészen a bemelegítéstõl a hármas sípszóig dalolásznak. Ez önbizalmat kölcsönöz számunkra, és megfelelõ motivációt jelent, hogy jó eredményt érjünk el."

 

 

A Vörös Ördögöknek magabiztosságot adhat, hogy az elõzõ szezonban fantasztikus, 1-0-s gyõzelmet tudtak aratni a fõvárosiak felett hazai pályájukon a Bajnokok Ligájában, köszönhetõen Wayne Rooney egyetlen góljának, amelyet azóta három manchesteri gyõzelem követett.

 

A legutóbbi eredmény - 3-1 a Unitednek még szeptemberben az Old Traffordon - egyike volt a Chelsea 2011/2012-es szezonbeli vereségének, és úgy vághatnak neki ennek a fordulónak, hogy jelenleg 15 pontnyi hátránnyal rendelkeznek a tabella elejéhez képest.

 

"A Chelseanek voltak idén hullámhegyei, és -völgyei néhány pocsék eredménnyel, de nem hiszem, hogy lelehetne írni a Chelsea-t" - tette hozzá Smalling az Inside Unitednek adott interjúban.

 

"Rengeteg címet nyertek az elmúlt évek során, és nagyon erõs keretük van, annak ellenére, hogy az Afrikai Nemzetek Kupája miatt néhányan hiányoznak tõlük. Ez egy picit nehezebbé teszi számukra ezt az idõszakot."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!