De Gea jó formában van

Manchester United kapusa, David de Gea remek teljesítményével üt vissza az ellene felszólaló kritikáknak.


A 21 éves kapus szereplése kicsit akadozva indult az Old Traffordon, miután az Atletico Madrid csapatától a Vörös Ördögökhöz érkezett. De Gea rendkívül elkötelezett afelõl, hogy minél jobb teljesítményt tudjon produkálni, és ragaszkodik ahhoz, hogy benne még jóval több van.
 
"Õszintén szólva én úgy gondolom, több jó védésem volt, mint rossz. Viszont, ha hibáztam az jóval nagyobb visszhangot kapott."
 
"Pedig voltak jó védéseim is, és biztos vagyok benne, hogy a kételkedõknek okozok majd még meglepetéseket."
 
"Természetesen én is látom a hibáimat és van önkritikám. Minden játékosnak tisztában kell lenni a hibáival, hogy tanuljon belõle, és ki tudja javítani azokat."
 
De Gea egy korrekciós szemmûtéten esett át tavaly nyáron a hosszútávú futball karrierje érdekében. Ez nagy vitát gerjesztett teljesítményével kapcsolatban. Azonban a játékos tagadja, hogy kontaktlencséje lett volna az oka a döcögõs kezdésnek a United csapatában.
 
"Nem foglalkozom az ilyen jellegû kritikákkal, semmi köze a kontaktlencsémnek a teljesítményemhez. Több olyan játékost is ismerek, akinek hasonló problémájuk van, és remek teljesítményt képesek nyújtani."
 
 
De Gea jól érzi magát a Vörös Ördögök csapatában, sikerült beilleszkednie és boldog, hogy olyan játékosokkal léphet pályára, mint Ryan Giggs vagy Paul Scholes. Wayne Rooneyval is jó a kapcsolata, aki barátságosan fogadta és segített a beilleszkedésben.
 
"Mikor reggel belépek az öltözõbe és ugyanebben az öltözõben ott van Giggs és Paul úgy érzem mintha álmodnék. Óriási büszkeség tölt el, hogy ilyen nagy játékosokkal lehetek egy csapatban."
 
"Minden nap láthatom milyen remek futballisták, õk a példaképeim. Montam is Giggsnek, hogy azt szeretném, ha egy szép napon akkora futball legenda lehetnék mint Õ."
 
"Büszke vagyok rá, hogy a Unitedben játszhatom, olyan remek futballistákkal, mint például Wayne Rooney, aki óriási játékos és egyben nagyon jó ember is, aki barátságosan fogadott és segített a beilleszkedésben. De jó a kapcsolatom a többi játékossal is, fõleg azokkal akik beszélnek spanyolul mint Chicharito, Valencia és Nani."


skysports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!