Owen bizonyítani akar

Michael Owen továbbra is hiszi, hogy teljesítményével képes lehet hozzájárulni a Manchester United bajnoki címért folytatott versenyfutásához, még akkor is, ha a szezon végéig csak néhány percnyi játéklehetõségeket kap a mérkõzéseken.


Az egykori angol válogatott támadó novemberben elszenvedett comb sérülése óta nem állhatott a Vörös Ördögök rendelkezésére, amellyel bezárólag az idei szezonban négy mérkõzésen három gólt jegyez.

 

Sir Alex Ferguson együttese Owen hiányában is egyre közelebb evezett története 20. bajnoki címe felé, ráadásul a tegnap a Blackburn Rovers felett aratott 2-0-s gyõzelmükkel már öt pontosra növelték elõnyüket a tabella élén a Manchester Cityvel szemben.

 

Azonban az egykori Liverpool, Real Madrid és Newcastle játékos megfogadta, hogy mutatni akar magából valamit a skót menedzsernek a szezon zárásához közeledve, miután majdnem ismét teljesen egészséges.

 

"Olyan állapotba kell hoznom magamat, hogy az utolsó négy-öt fordulóra bevethetõ állapotba kerüljek" - kezdte az Aranylabás csatár.

 

"Hogy aztán ebbõl mit tudok kihozni, az már az én feladatom lesz."

 

"Ha bevethetõ leszek, sérülés esetén, vagy ha egy gólra van szükség, én ott leszek, és azt a menedzser is tudja a múltam alapján, hogy képes lehetek bizonyos dolgokra."

 

"Az hogy játszok-e, vagy sem, az a menedzser döntése, de képes leszek olyan helyzetbe hozni, hogy errõl döntenie kelljen."

 

Owen elismerte, hogy az idei szezon elég nehéz volt számára, tekintve azt a hosszú idõszakot, amelyet az oldalvonalon túl és az edzõpályától távol kellett töltenie.

 

 

"Az a legnagyobb rémálom, hogy minden nap edzésre kell menned, mindenki lát téged, és arról kérdez, hogy érzed magad, meddig leszel még sérült, aztán te mész az edzõterem felé, a többiek pedig mennek a másik irányba az edzésre" - tette hozzá.

 

"Ez nehéz. Úgy érzed, hogy nem vagy része a csapatnak."

 

"Mérkõzések százait játszottam a legmagasabb szinten - Angliával, a Bajnokok Ligájában, a Liverpoollal, a Real Madriddal, és a Manchester Uniteddel. Ott voltam, és minden tõlem telhetõt megtettem. De az ember azt akarja, hogy ez mindig így legyen."

 

"A szezon nagy részét kihagyni olyan dolog számomra, amely legbelül nagyon fájdalmas."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!