Bajnok a tartalék csapat
A Manchester United tartalék csapata hétfõ esti gyõzelmével bebiztosította bajnoki címét a Barclays Premier Reserve League északi csoportjában.
A Newcastle otthonában, drámai gyõzelemmel megszerzett három pont elegendõ volt, hogy Warren Joyce csapata bebiztosítsa helyezését és már a Liverpool se tudja utolérni õket, ezzel megnyerve az északi régiót ismét, jogot szerezve, hogy megmérkõzzön a döntõben az Aston Villával, amely a déli csoport gyõztese lett.
Will Keane négy gólja mellé csatlakozott még az olasz Davide Petrucci és a belga Ritchie De Laet, a csapat pedig három gólos hátrányból felállva hatot lõtt a Whitley Parkban a Szarkáknak. Második alkalom volt a szezonban, hogy Joyce csapata hatot hintett a Newcatle-nek, hiszen januárban hazai pályán 6-0-ra gyõzték le a Vörös Ördögök az északiakat.
A Swansea elleni szintén 6-0 hazai pályán még augusztusban újabb kiemelkedõ eredmény volt a tartalékok számára, akik 18 bajnokijukból 13-at megnyertek. Csütörtökön a Liverpoolhoz látogató csapat kiterjesztheti gyõzelmi sorozatát ötre, amennyiben legyõzi a második helyért a Sunderlanddel harcoló vörösöket. Majd a Chelsea elleni, idegenbeli találkozó következik, amit a Wolves és a Sunderland elleni hazai összecsapások követnek. Ez a négy találkozó van hátra a bajnokságból, amelyet az Aston Villa elleni döntõ zár majd le.
Bármi is történik majd azon a meccsen, rendkívüli siker ez a tartalékok számára - nem csak a cím megnyerése miatt, hanem mert öt fiatal is bemutatkozhatott idén a felnõtt csapatban. Will Keane, testvére Michael, Ezekiel Fryers, Larnell Cole és Paul Pogba is pályán volt a tegnap esti találkozón.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 3 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 4 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 5 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 6 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 7 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 8 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 9 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 10 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 11 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 12 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |