De Gea bajnoki címben reménykedik
David de Gea úgy véli, hogy a Manchester Unitednek mindenképpen élnie kell a Manchester Cityvel szemben meglévõ pontelõnyével, és meg kell nyerniük a klub 20. bajnoki címét.
A spanyol portás elismerte, hogy még az angol bajnokságban még semmi nem dõlt el az aranyéremért folyó versenyben, annak ellenére, hogy a United öt pontos elõnnyel rendelkezik az õt üldözõ City elõtt.
Azonban a Vörös Ördögök 1-ese felismerte, hogy csapatával saját kezükben tartják sorsukat, és remek pozícióból várják a bajnoki címért folyó véghajrát.
"Közel állunk ahhoz, hogy megnyerjük a Premier League-t, de még nehéz meccseink vannak hátra, az egyik ráadásul a City ellen, a saját pályájukon" - mondta a héten, Madridban tett látogatásakor az ifjú kapuvédõ.
"Ebben a pillanatban még mindkét csapat esélyes arra, hogy megnyerje, de hogy õszinte legyek, magunknak nagyobb sanszot adok erre, és ezzel élnünk is kell."

A spanyol pontvadászat hasonlóan szoros, mint az angol, és De Gea már nagyon izgatott a szombati, Camp Nouban rendezendõ szuperrangadó, a Barcelona-Real Madrid meccs végkimenetelét illetõen.
"A Real Madrid szintén közel áll az aranyérem megszerzéséhez, mert négy pontos elõnyük van" - tette hozzá.
"A spanyol bajnokság fantasztikus, és az ehetei El Classico-n megláthatjuk, hogy melyik csapat az erõsebb."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |