A labdarúgás néha pokolian fájó szerelem
Nick Coppack, a ManUtd.com munkatársa beszél érzéseirõl a tegnap délutáni dráma után.
Azt hiszem, tegnap majdnem belehaltam ebbe a szerelembe. Aztán amikor a fájdalom egy kicsit enyhült és kezdem magamhoz térni a sokkból, valamilyen önvédelmi reakció hatására egy vicces történet jutott az eszembe.
Mégpedig Woody Allennek egy régi poénja, amikor egy srác beront a rendelõbe és azt mondja az orvosnak: Doki, a bátyám megõrült. Azt hiszi, hogy õ egy tyúk. Értem, semmi baj, akkor vágja le. De doki, hogy mondhat ilyet, akkor honnan szerzem majd a tojásokat?
Nos azt hiszem, a tegnapi helyzet éppen ilyen irracionális és abszurd volt... de hát annyira szerettük volna azokat a tojásokat.
Biztosan sokan vagyunk így, aki a futball szerelmesévé válik, nem érdekli, ha fáj; nem érdekeli, ha kilométereket kell utaznia kedvenc csapata után; nem érdekeli, ha esõben, vagy 0 fokban kell 90 percet végigállnia a lelátón. És bár tudja, hogy hajszálnyi csak a remény, de képes az utolsó percekig egy fûszálba kapaszkodni és biztos abban, hogy pusztán a jelenléte és hite képes befolyásolni az eredményt.
A Manchester City rajongói már 44 éve vágyakoztak a tojásokra és biztosan nem érdekli õket, hogy sülve, fõve vagy akár nyersen fogyasztják el, biztosan a legédesebb eledel volt tegnap a számukra, amit valaha is megkóstoltak.
Mi, United rajongók már sok alkalommal megkóstolhattuk a drámai gyõzelmek ízét, de most elõször kellett lenyelnünk a keserû pirulát. Borzasztó volt. Van olyan ismerõsöm, aki elment sétálni a mérkõzés ideje alatt, mert egyszerûen nem bírta idegekkel.
Hihetetlen drámát éltünk meg mindannyian, a Vörösök és a Kékek egyaránt. Gondoljunk csak bele, mit érezhettek a City szurkolók 90 percen keresztül! 44 év után ilyen közel kerültek a gyõzelemhez és a kiesés ellen küzdõ QPR megfosztja õket a trófeától. Egy City szurkoló ezt kiáltotta a lelátón: "44 év fájdalom!".
De nem kisebb szenvedést érezhettek a gyõzelemhez szokott United rajongók sem, amikor szinte már biztosak voltunk benne, hogy csak a csoda segíthet és ez a csoda meg is villantotta magát elõttünk. Felcsillant a remény és a 90. perc végén el sem mertük hinni, hogy megnyertük a 20. bajnoki címünket. De nem volt idõnk a gyõzelmi mámorra, mert a hosszabbításban egy perc alatt szétfoszlott az utolsó remény. A boldogság ilyen magas fokáról, ilyen hirtelen a mélybe zuhanni, hihetetlen fájdalommal járt mindannyiunk számára.
Nekünk eddig rengeteg drámai gyõzelemben lehetett részünk, ezért én hálás vagyok a Unitednek. Most tudjuk igazán értékelni, milyen magasságokba repített már bennünket nem egyszer ez a csapat.
Ez a nap is olyan mélyen beleég majd a memóriánkba, ahogyan a nagy gyõzelmek dátumai. Most megtapasztalhattuk azt is, hogy mennyire tud fájni ez a szerelem. De ezekután biztosan tudom, hogy nem fog elmúlni sohasem.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Támogatás
Kapcsolódó hírek
TV műsor
Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ