Evra: Elajándékoztuk a bajnoki címet
Patrice Evra szerint a Manchester United ebben a szezonban odaajándékozta a Premier League bajnoki címét városi riválisának, a Manchester Citynek.
A két õsi ellenség között ebben a szezonban csak a gólarány döntött egy igazán fordulatos, és leginkább thrillerbe illõ záróforduló után.
A City hihetetlenszámba menõ gyõzelme a Queens Park Rangers ellen biztosította, hogy Roberto Mancini fiai az utolsó pillanatban mégis megnyerik a bajnoki címet 44 évnyi szünetet követõen.
Evra, aki a szezon második felében a Manchester United ideiglenes csapatkapitánya volt Nemanja Vidic kidõlésével, most pedig a United által elhullajtott pontokat siratja, például a City elleni hazai 6-1-es vereséget, a Newcastle elleni hazai, és idegenbeli mérkõzéseket, a Wigan elleni idegenbeli vereséget és az Everton elleni 4-4-et.
Azonban a francia válogatott védõ szerint, aki egyébként bekerült hazája 2012-es Európa-bajnokságra készülõ bõ keretébe, jó elõjelekkel vághatnak bele a következõ szezonnak, azt követõen, hogy csak egy hajszál választotta el õket a City megelõzésétõl.

"Odaajándékoztuk a Citynek a bajnoki címet, de ha az elejétõl a végéig jól fogunk játszani, akkor jövõre könnyen visszahódítjuk majd" - kezdte Evra.
"Rengeteg kritikát kaptunk a szezon során, de az elõzõ szezonhoz képest kilenc ponttal többet szereztünk."
"A City a játéka legjavát adta minden mérkõzésen, míg mi ezt nem mindig mondhattuk el magunkról, de így is ugyanannyi ponttal végeztünk."
"Úgyhogy ez arra a gondolkodásra sarkall, hogy ha mi is a szezon folyamán folyamatosan a legjobb játékunkkal rukkolunk elõ, akkor több ponttal is megnyerhetjük a bajnokságot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |