Giggs a türelmes szurkolókat dicséri

Ryan Giggs elismeréssel beszélt a Manchester United fiatal generációjáról - és ezzel együtt köszönetet mondott a szurkolóknak, amiért támogatják azokat, akik csak az elmúlt szezonban verekedték be magukat a csapatba.


A veterán középplyás nagyon is jól tudja, hogy milyen kihívásokkal teli az élet azon játékosok számára, akik szeretnének bizonyítani az Old Traffordon, de úgy érzi, hogy az olyanok, mint Danny Welbeck, Tom Cleverley, David de Gea, Ashley Young és Phil Jones rengeteg támogatást kaptak - még akkor is, ha formájuk idõnként nem ütötte meg azt a legmagasabb szintet, amelyet a klub szurkolói folyamatosan elvárnak a játékosoktól.

 

Giggs már tapasztalatból beszélhet, hiszen a Vörös Ördögöknél állandó kezdõként töltött elsõ szezonjában csak kevéssel veszítették el a bajnokságot a Leeds Uniteddel szemben, és biztos benne, hogy fiatalabb csapattársai ugyanolyan választ szolgáltatnak majd jövõre, mint tették azt õk 20 évvel ezelõtt.

 

"Az állandó csapattagok számára nagyszerû volt látni, amint a fiatalok felnõnek a feladathoz, és jól teljesítenek" - kezdte Giggs a ManUtd.com-nak.

 

"Tudom milyen dolog ez, még abból az idõbõl, amikor jómagam próbáltam beverekedni magamat a csapatba. Amikor minden jól megy a csapat számára, akkor rózsás a helyzet, és minden rendben. Aztán ha a formád egy kicsit meginog, az még nehezebb a fiatalok számára, hiszen még nincs ilyenirányú tapasztalatuk, amely alapján tudnák, miként kell kikecmeregni a kisebb hullámvölgybõl."

 

"Mindent összevéve, nagyon lenyûgözött a fiatal játékosaink és új az igazolásaink kiegyensúlyozott teljesítménye."

 

 

A szurkolók támogatását egyértelmûen kiemelte az edzõi stáb, mint a jövõbeli sikerek egyik záloga, amelyre szükség is lehet, miután a Vörös Ördögök már most a következõ bajnoki szezonra, és a bajnoki cím visszaszerzésére koncentrálnak.

 

"Nagyszerûek voltak a szurkolók" - tette hozzá a Walesi Varázsló.

 

"Az egész szezon során végig buzdítottak minket. Nagyra értékeljük a támogatásukat, különösen a fiatal, feltörekvõ játékosaink felé mutatottat. A szurkolók felismerték, a fiatal játékosok csak most tették meg az elsõ szárnypróbálgatásaikat, csak most próbálják megvetni a lábukat a klubnál. Remek volt látni, amint a szurkolók a fiatalok mellé álltak."

 

"Mindig nagyon fontos a szurkolók buzdítása - ha az Old Traffordon játszunk, akkor akár képesek bevonzani is a labdát a kapuba. Egyértelmûen az az elvárásuk felénk, hogy a következõ szezonban jól teljesítsünk."

 

A 2011/2012-es szezon szívszorítóan drámai végjátéka csak még eltökéltebbé tette Giggset arra, hogy 13-ra bõvítse bajnoki aranyéremgyüjteményének számát, azáltal, hogy elhódítják a városi riválistól a bajnoki trófeát a következõ szezonban.

 

"Mindig nehéz érzés veszíteni, amikor csak egy karnyújtásnyira voltál az ellenkezõjétõl."

 

"Veszíteni a City ellen, méghozzá úgy, ahogy az történt, olyan dolog, amit nehéz feldolgozni. De már korábban is szembe néztünk a csalódásainkkal, és mindig visszakapaszkodtunk oda, ahová most is vissza kell majd."

 

"Az elmúlt években nagyon sokszor voltunk a csúcson, de el kell fogadnunk, hogy vannak mélypontok is. Ezeket magad mögött kell hagynod, és a következõ évben nagyobb elánnal kell küzdened."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!