Naniék a legjobb nyolc között
Nani lett a Manchester United játékosai közül az elsõ, aki már az idei Európa-bajnokság negyeddöntõiben tudhatja magát, miután Portugália tegnap este 2-1 arányban legyõzte Hollandiát.
A Vörös Ördögök 17-ese - a válogatottban is ezzel a számmal szerepel - 17 perccel a mérkõzés vége elõtt megszerzett gyõztes találat elõkészítésében jeleskedett, gólpasszával korábbi manchesteri csapattársát, Cristiano Ronaldot hozta helyzetbe. Egy villámgyors kontratámadást vezettek a portugálok, Nani a szélen kapta a labdát, majd tette be Gregory van der Wiel mögé az érkezõ Real Madrid-sztárnak, aki Marten Stekelenburg mellett lõtt kapuba. Az ezt megelõzõ támadás során a holland kapus Ronaldo centerezése után nagyot mentve hárította Nani 5 méterrõl leadott lövését.
Ronaldo szerezte a portugálok mindkét találatát, az elsõ félidõben egyenlített még azt követõen, hogy a Tottenham középpályása, Rafael van der Vaart korán megszerezte a vezetést a nulla pontos Hollandiának. Mindkét játékos még a kapufát is eltalálta a meccs végén, Paolo Bento pedig az utolsó percek elõtt lecserélte Nanit, egy kis plusz pihenõt adva neki.
Ezzel a gyõzelemmel Naniék a B csoport második helyén végeztek, így a csehek lesznek az ellenfeleik a legjobb nyolc között. A csoportgyõztes németek a görögökkel játszanak majd, miután harmadik csoportmeccsükön is diadalmaskodni tudtak. A dánok felett aratott 2-1-es gyõzelem alkalmával Lars Bender és az arsenalos Lukas Podolski - 100. válogatottságát ünnepelve - szerezték a német gólokat, miközben a dánoknál a United kapusa, Anders Lindegaard ismét csak a padon foglalt helyet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Tottenham | 2 | 5 | 0 | +5 | 6 |
2 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Manchester City | 2 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló