A 2012/2013-as szezon sorsolása
A mai nap folyamán elkészítették a Premier League 2012/2013-as bajnoki szezonjának sorsolását, amely során kiderült, hogy a bajnoki cím visszaszerzéséért az Everton ellen, idegenben kezdheti meg a harcot a Manchester United.
A szezon nyitó mérkõzésének eredeti idõpontja augusztus 18-a, de mint mindegyik mérkõzésnek, így ennek is változhat az idõpontja, így a bajnokság szervezõi azt kérik, hogy mielõtt bárki utazást szervezne a mérkõzésekre, elõbb tájékozódjon. A kezdési idõpontok a tv-közvetítések pontos elosztását követõen derülnek ki.
Az elsõ ellenfélrõl szólva megállapíthatjuk, hogy lesz miért visszavágniuk a Vörös Ördögöknek az Everton ellen, hiszen gyakorlatilag a liverpooli alakulat ellen úszott el a csapat bajnoki címe, amikor az Old Traffordon 4-2-es hátrányból egyenlítve egy ponttal távoztak Manchesterbõl. Ez a párosítás egyébként a United 2005/2006-os szezonnyitó párosításának ismétlése is egyben.

Ami a rangadókat illeti, már korán, szeptemberben az Anfield Roadra látogat majd Sir Alex Ferguson legénysége a Liverpool vendégeként, míg az elsõ városi derbire december 8-án, az Etihad Stadiumban kerül sor a Manchester City ellen. A City elleni áprilisi visszavágót követõen egymás után két rangadót kell majd vívnia májusban az elõzõ szezon ezüstérmesének, elõbb az Arsenal, majd a Chelsea ellen. A szezon utolsó hazai találkozója az elõzõ szezonhoz hasonlóan a Swansea City ellen lesz.
A United teljes 2012/13-as szezonbeli sorsolása (H - hazai; I - idegenbeli):
Aug 18 Everton I
Aug 25 Fulham H
Szept 1 Southampton I
Szept 15 Wigan Athletic H
Szept 22 Liverpool I
Szept 26 Capital One Cup 3. forduló
Szept 29 Tottenham Hotspur H
Okt 6 Newcastle United I
Okt 20 Stoke City H
Okt 27 Chelsea I
Okt 31 Capital One Cup 4. forduló
Nov 3 Arsenal H
Nov 10 Aston Villa I
Nov 17 Norwich City I
Nov 24 Queens Park Rangers H
Nov 27 West Ham United H
Dec 1 Reading I
Dec 8 Manchester City I
Dec 12 Capital One Cup 5. forduló
Dec 15 Sunderland H
Dec 22 Swansea City I
Dec 26 Newcastle United H
Dec 29 West Bromwich Albion H
Jan 1 Wigan Athletic I
Jan 5 F.A. kupa 3. forduló
Jan 9 Capital One Cup elõdöntõ (1)
Jan 12 Liverpool H
Jan 19 Tottenham Hotspur I
Jan 23 Capital One Cup elõdöntõ (2)
Jan 26 F.A. kupa 4. forduló
Jan 29 Southampton H
Feb 2 Fulham I
Feb 9 Everton H
Feb 16 F.A. kupa 5. fordulóa
Feb 23 Queens Park Rangers I
Feb 24 Capital One Cup döntõ
Márc 2 Norwich City H
Márc 9 West Ham United I (F.A. kupa 6. forduló)
Márc 16 Reading H
Marc 30 Sunderland I
Ápr 6 Manchester City H
Ápr 13 Stoke City I (F.A. kupa elõdöntõ)
Ápr 20 Aston Villa H
Ápr 27 Arsenal I
Máj 4 Chelsea H
Máj 11 F.A. kupa döntõ
Máj 12 Swansea City H
Máj 19 West Bromwich Albion I
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |