Kuszczak a Brightonnál folytatja
A Brighton & Hove Albion együttese nyerte a Manchester United lejáró szerzõdése miatt távozó kapusa, Tomasz Kuszczak kegyeiért folyó harcot, és két évre szerzõdtették a lengyel portást.
A 30 éves egykori lengyel válogatott kapuvédõ több mint 50 alkalommal állt a Vörös Ördögök kapujában azt követõen, hogy 2007-ben az Old Traffordra igazolt a West Bromwich Albiontól.
Azonban többek között az olyan kapusok sikerei, mint Edwin van der Sar, majd az idén David de Gea, megakadályozták abban, hogy Kuszczak a csapatba kerüljön, amely okán igencsak frusztrálttá vált Manchesterben.
Az elõzõ szezon második felét kölcsönben a Watford együttesénél töltötte, de miután a Manchester Unitedtõl lejáró szerzõdése miatt szabadon távozhatott, a Gus Poyet vezette, másodosztályban vitézkedõ Sirályokhoz igazolt.
"Rengeteg klub érdeklõdött Tomasz iránt itthonról, és külföldrõl egyaránt, de az sok mindent elárul a klub ambícióiról, hogy õ a Brightonhoz akart igazolni" - kezdte az uruguayi szakember klubja hivatalos honlapjának.
"Már jó ideje nyomon követtük a játékát, és az õ érkezése nagyszerû versenyhelyzetet teremt majd a másik két kapusunk, Casper Ankergren és Peter Brezovan számára is, azért hogy ki viselje jövõre az 1-es számú mezt."
"Az érkezése csak jót tehet a csapat fejlõdése szempontjából."
A ManUtdFanatics.hu szerkesztõsége minden jót kíván pályafutása további szakaszára Tomasz Kuszczaknak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló