Cole szerint a United visszavág
A korábbi Manchester United csatár, Andrew Cole szerint a Vörös Ördögök jó helyzetben vannak, hogy visszaszerezzék fájdalmasan elvesztett angol bajnoki címüket.
Ráadásul Cole szerint éppen azért, mert Sir Alex Ferguson csapata másodpercekre volt a címtõl, nincs ok pánikra a jövõt tekintve.
"Igen, elvesztettük a bajnokságot, de mindez nem jelenti azt, hogy fel kellene újítani a csapatot" - mondta Cole a Manutd.com-nak. "A Manchester City majd 300 millió fontot költöt, hogy elérje ezt a szintet és csak jobb gólaránnyal gyõzött."
"Nem vitatom, hogy õk voltak tavaly a legjobbak, soha nem lehet vitatni a bajnoki táblázatot, de rengeteget költöttek, hogy a közelünkbe érjenek. Ezért azt hiszem, jó helyzetben vagyunk és akit a szezon rajtjáig még leigazol a menedzser, azzal is javulni fog a csapat."
A hét második felében a játékosok már visszatérnek Carringtonba egy olyan szünet után, amely Cole szerint igen hosszúnak tûnt.

"Minden egyes szezonban nyerni akarsz valamit, így ha nem sikerül, a következõ szezonban megkettõdött eltökéltséggel térnek vissza a játékosok."
"Ha elveszted a bajnokságot, azonnal vissza akarsz ülni a lóra - hogy úgy mondjam - hogy elkezdj a trófea visszaszerzésén dolgozni. Amint befejezõdött az elõzõ szezon, máris a következõ járt a fejükben, vajon mi volt a hiba és hogyan lehet visszaszerezni a címet."
"A Unitednél nincs megállás, nem lehet sok idõt gondolkodni jó vagy rossz dolgokon. Ezt a hozzáállást sulykolják beléd a klubnál. Emlékszem 1999-re, amikor tripkáztunk, ám a menedzser már a következõ szezonra gondolt."
Cole egy valaki játékát kifejezetten várja már, az új igazolást, Shinji Kagawát. A japán válogatott játékos azt követõen érkezik az Old Traffordra, hogy a német bajnok Borussia Dortmundnál remekelt és Cole bízik abban, hogy a Unitednél is folytatja kiváló produkcióját.

"Szerintem Kagawa egy nagyon jó játékos lesz. Hihetetlen, amit két szezon alatt elért a Dortmundnál."
"Úgy vélem, a német bajnokság a világ egyik legjobbja. Fantasztikus bajnokság - a játékosok és a csapatok is nagyon magas színvonalon vannak. Szóval amit Kagawa ott elért, az alapján remek kilátásaink vannak."
"A másik igazolásunk eddig Nick Powell, valószínûleg egyike a jövõnknek. De nem vagyok biztos abban, hogy sokat látjuk majd a 2012-13-as szezonban."
"Ha megnézzük a támadóinkat, azt kell mondani, Wayne Rooney, Danny Welbeck és Javier Hernandez is elõtte van, és még Berbatov is a csapat tagja. De abból ítélve, amit láttam tõle még a Crewe színeiben, Powell egy tehetséges srác."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |