Strudwick: Jól mennek a dolgok

A Manchester United fitness és kondicionáló edzõje, Tony Strudwick elmondta, hogy az új 2012/13-as szezonra való felkészülés pontosan kidolgozott tervek szerint folyik.


Jelenleg 22 játékos erõsít a csapattal a United szezon elõtti, dél-afrikai és kínai DHL túráján. A Vörös Ördögöknek sikerült gyõzelemmel zárniuk a turné nyitó mérkõzését szerdán este a durbani AmaZulu FC ellen, majd következik még két barátságos mérkõzés az Ajax Cape Town csapata ellen szombaton, és a Shanghai Shenhua ellen jövõhét szerdán.
 
Strudwick elégedett a csapat eddigi elõrehaladását illetõen, és ragaszkodik ahhoz, hogy a túra minden szempontból remek lehetõség a fejlõdére és a fiatal játékosoknak a tanulásra és tapasztalat szerzésre. 
 
"Jól mennek a dolgok" - mondta Strudwick.
 
"Volt egy jó másfél hete a csapnak Carringtonban a fizikai felkészülésre, most pedig jönnek sorban a mérkõzések, melyeken nem csak erõnlétüket nyerik vissza a játékosok, hanem technikailag is sokat fejlõdhetnek."
 
"A felkészülés mérkõzései lehetõséget adnak arra, hogy a játékosok elérjék legjobb formájukat mire elkezdõdik a bajnokság. Mikor pályára lépnek az Everton elleni találkozón augusztus 20-án, már mindannyian felkészültek lesznek a hosszú szezonra."
 
 
"Remek energia tartalékai vannak a csapatnak. Nyilván akik az olimpián és az Eb-n szerepeltek nincsenek itt velünk, de ez jó lehetõséget teremt arra, hogy a fiatal játékosok is szerephez jussanak. Robbie Brady és Jesse Lingard például remekül szerepeltek és a következõ találkozókon bebizonyíthatják, hogy van helyük az elsõ csapatban."
 
"Egy másik fontos része a túrának, hogy lehetõséget ad az új játékosok beilleszkedésére a csapatba, továbbá a távoli országok lelkes rajongótábora is jelentõs inspiráló erõ a fiatalok számára. Ilyenkor tapasztalhatják meg igazán, hogy mit jelent Manchester United játékosnak lenni."
 

"Elmondhatom, hogy a srácok nagyon élvezik a túra elõnyeit, az utazásokat, a rendezvényeken való részvételeket, a népszerûséget, ami egy extra hajtóerõ lesz mindannyiuknak a következõ szezonra."  


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!