Carrick: Pozitív légkör vesz körül minket
Bár rengeteg pontveszteséggel és egy átigazolási sagával tarkított szezonrajton van túl a United, azóta megoldódni látszódnak a problémák, Carrick szerint pedig a csapat pozitívan viszonyul az elõttük álló kihívásokhoz.
A Vörös Ördögök jelenleg három mérkõzéses gyõzelmi sorozatban vannak, és bár múlt héten vasárnap a Stoke City egyenlíteni tudott a Britannia Stadiumban, egyértelmûnek tûnt a csapatban a törekvés, hogy minél elõbb eldöntsék a három pont sorsát.
"Arra kell koncentrálnunk, hogy minél jobb sorozatot hozzunk össze" - mondta Carrick a Manutd.com-nak.
"De nem lehet ennyire elõre tekinteni, és azt tervezgetni, hogy mit hoz a jövõ. Nagyon kemény rangadó elõtt állunk a Spurs ellen, úgyhogy elsõként erre kell figyelnünk, de a csapat házatáján nagyon jó hangulat uralkodik, mindenki jó kedvû. Pozitív vibrálást érzek a csapat körül jelen pillanatban. Remélhetõleg ez átsegít majd az akadályokon."

"Egyre-másra jönnek egymás után a mérkõzések, és szerencsére a kupákban és a bajnokságban is jól állunk. Ezek olyan kihívást rejtenek magukban, amik összerántják a csapatot. Jelen pillanatban csak ez köti le a figyelmünket. Azokon a mérkõzéseken, ahol döntetlent értünk el, úgy éreztük, hogy pontokat dobtunk el magunktól. De továbbra is veretlenek vagyunk, ami önbizalmat ad nekünk, ezt mutatja a sorozatban szerzett három gyõzelmünk."
Nem elfelejtenõ tény, hogy Carrick egykori klubja, a Tottenham ellen készülhet a hétvégén helyi idõ szerint teaidõben rendezett rangadón, és a középpályás nem érzi biztonságban a United jó sorozatát a fõvárosiak ellen.
"A csapatok mérlegei nem lesznek hatással a mérkõzésre" - tette hozzá.
"Ha valamikor rosszul sülnek el a dolgaink, akkor a következõ mérkõzésen új lapot kezdünk. Minden elõrõl kezdõdik. A kezdeményezést most viszont nekünk kell kezünkbe venni, mert nagy mérkõzés lesz. Kiválóan játszanak, jó eredményekkel büszkélkedhetnek eddig. A keretük bombaerõs, ez pedig nagy kihívás elõ fog minket állítani. De mi fel fogjuk venni a kesztyût, és remélhetõleg sikerül folytatnunk a megkezdett utat."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Michael Carrick
Tottenham
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |