Fergie felfedte az Aberdeen elleni terveit
Sir Alex Ferguson már várja, hogy csapatával kedden este visszatérhessen Aberdeenbe, és pályára léphessenek a Neil Simpson emlékmérkõzésen.
A hétfõn este, az Everton elleni bajnokival megkezdõdõ tétmérkõzések sorozata elõtt még egy utolsó felkészülési mérkõzést játszik majd a Manchester United, amely bár nem része a hivatalos felkészülésüknek, a múltbeli ikonokon és a fiatal reménységeken kívül a felnõtt keret több tagja is ott lesz Skóciában.
Bár a teljes keret nem került nyilvánosságra, ám a skót menedzser a MUTV-nek megerõsítette, hogy négy tapasztalt jelenlegi játékosa is ott lesz egykori csapata ellen a Pitodrie Stadiumban.
"Ezzel egyidõben válogatott mérkõzések is vannak, de Nemanja Vidic, Rio Ferdinand, Paul Scholes és Ryan Giggs így is ott tud lenni, mellettük pedig olyan régi játékosaink is szerepet kapnak majd, mint Dwight Yorke, Andy Cole, Quinton Fortune és Clayton Blackmore. Mellettük még ott lesznek aztán a fiatalok is" - kezdte.
"Yorkie nem akarta elvállalni, csak akkor, ha õ lesz a csapatkapitány, õ végezheti el az összes tizenegyest, és õ rúghatja a szögleteket! Úgy kell majd ott szerepelnünk, hogy az emberek azt várják el, hogy a Manchester United a csapattól telhetõ legjobb teljesítményt nyújtja majd, ráadásul nagyon sok szurkolónk van Aberdeenben. Minden hazai meccsünkre lerepülnek Manchesterben, úgy tudom körülbelül százhuszan, úgyhogy ebbõl egyértelmû, hogy milyen szurkolóink vannak arrafelé is, éppen ezért minden ottani meccsünkön jól akarunk teljesíteni. Az pedig külön szép dolog lesz, hogy mindezt egykori csapatom ellen tehetjük meg."
Sir Alex emellett áldozott idõt Simpson dícséretére is, aki játékosa volt amíg a Dons edzõje volt, de 1986-ban, amikor a Manchester United kispadjára került, elváltak útjaik.
"Õ volt az elsõ igazolásom az Aberdeenben" - idézte fel az edzõlegenda.
"Vagy legalábbis szerintem õ volt az elsõ, ugyanis õ már a csapattal edzett, amikor még csak 15-16 éves volt."
"Remekül fejlõdött, és nagyon eltökélt volt. Nagyon nagy harcos volt, hihetetlen munkabírással, és nagyon fontos szerepet játszott az Aberdeen akkori sikereiben, miután minden fontos mérkõzésen játszott."
"Õ egy nagyszerû fickó - csendes, soha nincs egy rossz szava, és mindig két lábbal a földön jár. Hihetetlen szolgálatot tett az Aberdeennek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló