Vidic: Jó formában vagyunk
Nemanja Vidic szerint a Manchester United jó formában várja a vasárnapi, Liverpool elleni merseysidei látogatást.
A Vörös Ördögök egy 2007-es, 1-0-s gyõzelem óta nem tudtak három ponttal távozni az Anfieldrõl, amikor Carlos Tevez találata jelentette a sikert, és Vidic elárulta, hogy ezúttal is nagyon kemény összecsapásra számít a Brendan Rodgers vezette hazaiak ellen, akik ellen az aktuális forma gyakran nem jelent semmit.
Miután szerdán hathatósan kivette belõle a részét, hogy a csapat védelem sorozatban már másodszor hozta le mérkõzését kapott gól nélkül, a szerb bekk hiszi, hogy Sir Alex Ferguson legénysége készen áll a hétvége jelentette nagy erõpróbára.
"Ezek azok a mérkõzések, amelyen egy játékos mindenképpen részt akar venni" - kezdte a csapatkapitány a MUTV-nek.
"Mindig fantasztikus hangulat van ilyenkor, a szurkolóink nagy támogatást adnak nekünk az Anfielden. Úgy fogunk hozzájuk látogatni, hogy szeretnénk élvezni a mérkõzést, és jó futballal elõrukkolni."
"Jelen pillanatban jó formában vagyunk, néhány játékosunk nemsokára visszatérhet sérülésébõl, és szerintem jól felfogunk készülni erre a mérkõzésre. Ha megnézzük az elmúlt éveket, nem számított, hogy korábban hogyan játszottak, hány pontot gyûjtöttek, a Liverpool mindig jó mérkõzést játszott a United ellen."
"Erõsek, agresszívek lesznek, és természetesen hatalmas támogatásuk lesz a szurkolóik részérõl."
"Ez egy más mérkõzés. Az aktuális forma egyik csapat számára sem jelent elõnyt. Itt csak maga a mérkõzés számít. Erre is gondolnunk kell. Nem esélyesként fogunk pályára lépni, ugyanannyi esélyünk lesz gyõzni, mint nekik."
Vidic a hétvége mellett egy kicsit vissza is tekint, és nagy örömének adott hangot, hogy a csapat a Galatasaray elleni gyõzelemmel három ponttal tudott rajtolni a Bajnokok Ligája csoportkörében.
"Kemény mérkõzés volt" - tette hozzá.
"Jól kezdtünk, és gólt is tudtunk szerezni. Volt néhány lehetõségük, de szerintem összességében mi több helyzetet dolgoztunk ki, és azt hiszem, hogy végül a jobb csapat nyert megérdemelten."
"Hiszem, hogy egy kicsit idegesek voltunk a tavalyi év tapasztalatai miatt. Néha ez a mentalitás, és az ezzel együtt járó nyomás problémákat okozhat, ahogyan azt láthattuk az elsõ félidõben is. A második játékrészben egy kicsit jobban válaszoltunk a kialakult helyzetre, jobb esélyeink voltak, és szerintem boldogak lehetünk, hogy három ponttal zárhattuk a találkozót."
"Tudom, mennyire fontos dolog megnyerni a csoport elsõ mérkõzését, amelyet meg is tettünk. Most már elõre tekinthetünk, és dolgozhatunk a következõ összecsapás megnyeréséért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |