Chelsea 3-3 Manchester United H.u.: 5-4

A Manchester United hosszabbítás után kikapott a Chelsea otthonában, ezzel búcsúzott a Capital One Cup idei küzdelmeitõl.


Mindkét menedzser változtatott vasárnapi kezdõjéhez képest, ám míg Sir Alex Ferguson drasztikus lépésekre szánta el magát, addig Roberto Di Matteo jóval kevesebb variálást eszközölt.

Mégis a megfiatalított Vörös Ördögök kezdték jobban a meccset, a 13. percben Nani középre lõtt szabadrúgását fogta Cech, majd Anderson csodás csele után Danny Welbeck lõhetett az ellenfél tizenhatosának elõterébõl, de a londoniak kapusa ezt is hárítani tudta.

A félidõ feléhez közeledve Alexander Büttnernek gurított le egy szabadrúgást Ryan Giggs, a védõ azonban centiket tévedett a bal alsó sarok mellett. A kirúgás után azonban megszületett a manchesteri vezetés. Cech Romeuhoz passzolt, aki saját kapujától 20 méterre kapta a labdát, Anderson letámadta és el is tudta rúgni a labdát ellenfelétõl, Giggs kapta a passz, a középpályás pedig nagyszerûen lõtt a jobb alsóba. 1-0 a Unitednek.

 


Éledezett a Chelsea, de kapura továbbra sem voltak veszélyesek, csupán mezõnyben vették át az irányítást. Mégis szinte a semmibõl kiegyenlítettek, miután Büttner Moses elleni szabálytalansága miatt büntetõt kaptak a hazaiak. David Luiz állt a labda mögé és bár Anders Lindegaard érezte a sarkot és bele is ért a lövésbe, az olyan erõs volt, hogy nem tudott hárítani a kapus, 1-1.

Welbeck próbálkozott nem sokkal ezt követõen, védõjérõl jól lefordulva a lövését hárítani tudta Cech.

Szinte már azt gondolhatták a szurkolók, döntetlennel vonulnak a csapatok szünetre, de a 43. percben Luiz elõretörése megakadt a középpályán, majd Anderson kapott labdát, aki kiváló passzal szöktette Javier Hernandezt. A mexikói pedig folytatta gólerõs játékát a Chelsea ellen és a jobb alsóba lõtt, ismét a United vezetett.

 


A szünetben mindkét menedzser cserélt, Obi Mikel helyett Ramires érkezett a hazai oldalon, míg Büttner helyett Nick Powell folytatta a mérkõzést a vendégeknél. Ez a csere azt jelentette, hogy Rafael átment a védelem bal szélére, Darren Fletcher visszalépett a jobb bekk posztra.

Powell hamar meg is mutatta, távolról veszélyes lövése van, ám nagy nehezen a cseh kapus menteni tudott kapuja bal alsó sarka elõl.

A túlsó kapunál Sturridge került hatalmas helyzetbe, miután elment Scott Wootton mellett, ám a visszaérõ Rafael elképesztõ nagyot mentett becsúszva a csatár elõl.

Ötvenkettedik percnél járt az óra, amikor egy baloldali szöglet után Cahill fejelt a vendég kapuba, ismét kiegyenlítve az állást.

Sokáig azonban nem örülhettek, mert hét perc múlva csodaszép támadást vezetett a Manchester, aminek lendülete kissé megtört, de Anderson és Nani egy kiváló kényszerítõvel helyzetet alakított ki, a portugál szélsõ pedig a kivetõdõ kapus felett átpöckölte a labdát, ismét megszerezve a vezetést Sir Alex csapatának.

 


Di Matteo érezte, bár így is bõven több elsõ csapatos játékosa volt a pályán, kevés lesz, ezért becserélte Eden Hazardot és Oscart is. A Kékek kezdték saját térfelére szorítani a Unitedet, a vendégek pedig kontrákra rendezkedtek be.

Bõ 65 percnyi játék után Moses fejelt kapu fölé, majd ugyanígy tett Azpilicueta is, aki Mata ívelése után került hatalmas helyzetbe. Az utolsó negyedórába lépve Moses ugrott ki a védelem közül és került óriási helyzetbe, Lindegaard azonban a hosszúra visszalõtt labdát lábbal csodásan hárította.

A 83. percben szinte ugyanonnan lõhetett szabadrúgást Mata, ahonnan a hétvégén betalált David de Gea hálójába, most azonban nem talált kaput, majd Lindegaard ismét kétszer mentett. Elõbb Sturridge helyzeténél hárított a dán, majd Oscar távoli, ide-oda szitáló bombáját ütötte vissza a mezõnybe visszanyúlva.

A rendes játékidõre még 4 percet rátett Mason játékvezetõ, ami szinte már le is telt, mikor a vendég kapu elõtt Wootton szaladt vissza, hogy megpróbáljon menteni Ramires elõl, de ütköztek, a Chelsea középpályása pedig egybõl esett is, újabb büntetõt kapott a hazai gárda, amit Hazard értékesített, kiharcolva a hosszabbítást.

Az extra 30 perc egy Lindegard védéssel rajtolt, Sturridge löketét fogta magabiztosan a dán, ám a 97. percben már õ sem tudott mit tenni, amikor egy elõreívelt labdát Wootton röviden fejelt haza, Sturridge lecsapott a játékszerre, elvitte a kifutó kapus mellett, majd az üres kapuba passzolt. Fordítottak a hazaiak.

A hosszabbítás elsõ felének végén még Luiz szabadrúgása vágódott a felsõ lécre, onnan vissza Lindegaardra, de szerencsére oldalra pattant a labda, nem a kapuba. A fordulás után is Lindegaard mentése tartotta életben a reményt, hogy egyenlíthet a United, ám a kitámadásnak az lett a vége, hogy a 116. percben egy kontra végén Ramires talált a kapuba, ezzel 5-3-ra módosítva az eredményt.

Az utolsó percben még a manchesteri csapat is kapott egy tizenegyest, miután Hernandezt sodorta el Azpilicueta, a büntetõt Giggs értékesítette, de már az egyenlítés nem sikerült, így a United búcsúzott a Ligakupa további küzdelmeitõl.

 

 

Capital One Cup, 4.forduló

Chelsea 3-3 Manchester United, hosszabbítás után: 5-4

Stamford Bridge, 41126 nézõ

 

Vezette: Lee Mason

 

Chelsea: Cech, Azpilicueta, Cahill, Luiz, Bertrand, Romeu(Oscar 71.), Mikel(Ramires 46.), Moses, Mata, Piazon(Hazard 55.), Sturridge 

Nem használt cserék: Hilário, Ferreira, Marin

United: Lindgaard, Rafael, Keane, Wootton, Büttner(Powell 46.), Giggs, Anderson(Tunnicliffe 81.), Fletcher, Nani, Hernandez, Welbeck(Macheda 99.)

Nem használt cserék: Johnstone, Vermijl, Lingard, Brady

 

Gólszerzõ:Luiz 31' (11-es), Cahill 52', Hazard 90+4' (11-es), Sturridge 97', Ramires 116' illetve Giggs 22', Hernandez 43', Nani 59', Giggs 119' (11-es)

 

Sárga lap: Romeu, Mikel, Luiz, Ramires, Oscar illetve, Wootton, Keane, Nani, Giggs

 

A találkozó legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Anderson

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!