Rooney: Össze kell szednünk a védekezésünket
Bár listavezetõk a bajnokságban, Wayne Rooney kijelentette, hogy a Manchester Unitednek az idei szezon egyharmadát követõen van még min javítania.
A Vörös Ördögök jelen pillanatban egy ponttal megelõzik a bajnoki címvédõ és városi rivális City együttesét - akik továbbra is veretlenek, míg Sir Alex Ferguson legénysége már három vereséget számlál.
Rooney elismerte, hogy kezdve a hátós alakzatukkal, változtatniuk kell az utóbbi idõben látott formájukon, mert már 18 gólt kaptak eddig a szezonban.
"A kapott gól nélküli mérkõzések lennének egy olyan alap, amire szükségünk lenne, hiszen tudjuk, hogy elöl olyan játékosaink vannak, akik képesek gólokat szerezni, és megnyerni számunkra a mérkõzéseket" - kezdte.
"Ha sikerülne bekapott gól nélkül lehozni egy mérkõzést, akkor biztosak lehetnénk benne, hogy a másik kapu elõtt megoldjuk a feladatunkat, és megnyerjük a mérkõzést."
"Csapatként idõnként nagyon jó játékot mutatunk be, de emellett volt néhány váratlan, és kellemetlen eredményünk is már. Ennyire korai szakaszban már három vereséget begyûjteni olyan dolog, amit rendbe kell tennünk."
"Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az összes többi mérkõzésünket megnyertük, és egyszer se döntetleneztünk. Ez azt jelenti, hogy továbbra is jó pozícióban vagyunk a bajnokságban."
"Úgyhogy biztosra kell mennünk, mostanra teljesen az elõttünk lévõ feladatokra koncentrálunk, és meg kell próbálnunk egy olyan lendületet venni, amely aztán hosszan kitart."
A bekapott gólok nélküli mérkõzések elmaradása egyben azt is jelentik, hogy a Manchester United utolsó 20 mérkõzésébõl 12 alkalommal elõször kapott gólt, amelyre egy újabb példa volt szombaton a Queens Park Rangers manchesteri vendégjátéka, ahol szintén a londoniak szerezték meg a vezetést a végül 3-1-es United gyõzelemmel végzõdõ mérkõzésen.
"Nem tudom miért, de túl sokszor történik ez meg velünk" - tette hozzá Rooney.
"Most arra van szükségünk, hogy minden egyes alkalommal azzal a céllal lépjünk pályára, hogy minél elõbb gólt szerezzünk. Amint ez sikerült, a csapat megnyugszik, és a mérkõzés is nyugodt keretek között folyhat tovább."
"Arra törekszünk, hogy mi irányítsuk a mérkõzéseket. De minél többször tudjuk elkerülni azt, hogy mi kapjunk elõször gólt, és ezzel együtt nekünk kelljen az eredmény után futnunk, annál nagyon esélyünk lesz arra, hogy jó sorozatot produkálva minden meccset megnyerjünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |