Vidic: Visszanyerhetem legjobb formámat
Nemanja Vidic magabiztos, hogy sérülését követõen újra legjobb formájába lendülhet a Manchester Unitedben, de elfogadja, hogy ez eltarthat néhány mérkõzésig.
A Vörös Ördögök csapatkapitánya szinte pontosan egy évvel ezelõtt szenvedett súlyos térdsérülést egy Basel elleni Bajnokok Ligája mérkõzésen, majd idén szeptemberben egy újabb mûtéti beavatkozáson esett át, miután a szezon elején öt mérkõzésen már pályára léphetett.
Minden jel arra utal, hogy ma a Sunderland elleni bajnokin valamilyen szinten mindenképpen bevetésre kerül majd, a középhátvéd pedig elmondása szerint készen áll, hogy kivegye részét a Manchester United bajnoki címért folytatott harcában.
"Keményen dolgoztam azért, hogy újra ugyanaz a játékos legyek, mint régen, és eltökélt vagyok azt illetõen, hogy ne kelljen lejjebb adnom játékom minõségébõl" - kezdte Vidic a The Sun-nak.
"Nyomás lesz rajtam. Ha a Unitedben játszol, nem kapsz idõt az emberektõl, hogy várjanak rád. Amikor elõször megsérültem, és kihagytam hat hónapot, azonnal azt kérdezték, 'Vajon ugyanolyan lesz? Tud még a United szintjén játszani?'."
"Ez egy olyan kihívás, amellyel meg kell birkóznod. De amikor az év jó részében nem játszhatsz - úgy, hogy korábban szezonokat játszottam végig folyamatosan - szerintem néhány mérkõzésbe beletelik majd, mire újra visszanyerem a formámat, de biztos vagyok azt illetõen, hogy ez sikerülni is fog."
"Természetesen ez egy hatalmas kihívás számomra, hiszen nem csak csak ugyanolyan formában kell játszanom, mint korábban, de emellett a csapatot is segítenem kell. Olyan játékosként, aki 31 évesen már hat éve játszik itt, és még jó néhány évig szeretné ezt folytatni, érzem a felelõsséget a vállamon."
A szerb bekk emellett azt is reméli, hogy Unitedes karriere legnehezebb tizenkét hónapját követõen nem szenved újabb sérülést.
"Azt nem lenne túl jó, ha ez újra megtörténne" - tette hozzá.
"Egy ilyen dolog egyértelmûen ott van az ember fejében, de ha egyszer már újra a pályán lehetsz, akkor csak a játékra koncentrálsz, és nincs idõd ezen gondolkodni. Keményen dolgoztam a fizikoterapeutákkal, fizikálisan sokat erõsítettem a lábaimat."
"Persze természetesen teljesen más lenne, ha a szezon kezdetétõl végig játszhattam volna. Míg én még csak decemberben kezdek el játszani, addig csapattársaim már top formának örvendenek. Vissza kell még rázódnom. De szerintem keményen dolgoztam azért, hogy ez sikerüljön, és ez sikerülni is fog."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |