Whiteside: Még mindig a Liverpool a legnagyobb rivális
Norman Whiteside-ot rengeteg emlék köti a Manchester United - Liverpool mérkõzésekhez, és az egykori Vörös Ördög úgy véli, még mindig ez a legnagyobb meccs a hazai naptárban.
Az egykori északír válogatott részese volt Sir Alex Ferguson elsõ gyõzelmének a merseyside-iak felett, majd további négy mérkõzésen sikerült gyõznie a Vörös Ördögök csapatával a régi nagy rivális ellen, mielõtt 1989-ben az Evertonnál folytatta pályafutását.
Annak ellenére, hogy tavaly a Manchester City happolta el a trófeát a United orra elõl, a Brendan Rodgers vezette riválisok vasárnapi látogatása az Old Traffordon sokkal szenvedélyesebb érzelmeket keltenek a szurkolókban, mint a városi riválisok elleni küzdelem.
"Ez az elsõ nap, amit megnézek a naptárban, ha megvan a kiírás" - mondta Whiteside a ManUtd.com-nak. "Így vannak ezzel nem csak a szurkolók, de szerintem a játékosok is."
"Én még mindig úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb mérkõzése a szezonnak. Tudom, a City sokat erõsödött, de még hosszú út áll elõttünk. Mivel a United 19-szeres, a Liverpool pedig 18-szoros bajnokok, a Citynek nagyon hosszú utat kell még megtennie ami a történelmet illeti."
Whiteside úgy véli, hogy nehéz megjósolni a vasárnapi találkozó eredményét, még akkor is, ha a United a idei szezonban hatalmas meccseket játszott, és az utolsó pillanatokban is képesek gólt szerezni. Mint például legutóbb az FA-kupában való bentmaradásért vívott küzdelemben, Robin van Persie késõi góljával a West Ham gárdája ellen. És még akkor sem bízhatja el magát Sir Alex legénysége, ha legutóbbi találkozójukon 2-1-re sikerült legyõzniük a nagy riválisokat.

"A Liverpool ellen mindig is nehéz meccseket játszottunk" - tette hozzá Whiteside. "Azt hiszem, az összes statisztikát kidobhatjuk ilyenkor az ablakon."
"Ennek a találkozónak a végkimenetelét csak a mérkõzés lefújása után tudhatjuk meg biztosan. Én is csak remélni merem, hogy sikerül újra legyõznünk a Liverpoolt."
"Van Persie remekül érti a dolgát és a United idei nagy trükkje a megfelelõ idõben szerzett gólokról szól. Remélem sikerül gyõznünk a hétvégén és majd az FA-kupafordulóban is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!