Nehéz meccs lesz vasárnap
Sir Alex Ferguson szerint a vasárnapi bajnokin semmit nem jelent majd az, hogy a közelmúltban milyen remek mérleget tudott felmutatni csapata a White Hart Lane-en.
A menedzser csodálja azt a munkát, amit Andre Villas-Boas a Tottenhamnél eddig tett. Tavaly ugyanekkor a portugál szakember nagy nyomás alatt volt a Chelsea-nél és végül március elején el is vesztette munkáját. De azóta jól letelepedett a Spursnél, mutatja ezt a 22 bajnoki meccsen elért eredmény is, köztük a szeptemberi 3-2-es gyõzelmük az Old Traffordon - mely az egyetlen ilyen eredményük a Premier League érában.
"Úgy vélem, a Spurs jó ebben a szezonban" - mondta Sir Alex a mai sajtótájékoztatóján. "Láttam jó néhány meccsüket és a formájuk kiegyensúlyozott. Jó formában vannak és megtámadhatják az elsõ négy helyet."
"Villas-Boasnak megvan az elképzelése, mit akar a Spursnél és vannak jelek, amik megmutatják, hogy azt játszák, amit akarnak. Ez az, amit egy menedzser akar tenni - átjuttatni filozófiáját a csapatba. Úgy vélem, õk bekerülhetnek az elsõ négybe."
A United 11 bajnoki óta nem kapott ki a White Hart Lane gyepén, legutóbb 2001 májusában kaptak ki a Vörös Ördögök a Spurs vendégeként, amikor bár zsebben volt a bajnoki cím. Egészen 1999 októberéig kell visszamennünk, hogy olyan vereséget találjunk, mely téttel bírt a United számára is, de amíg Sir Alex büszke csapata mérlegére, mindez nem fog számítani vasárnap délután.
"Fantasztikus mérlegünk van ott" - folytatta a menedzser. "Egy régi vágású stadion, mint az Aston Villáé és az Evertoné. Mindig jó a hangulat ott és élvezünk ott játszani. De semmit nem vehetünk biztosra. Kemény meccsünk lesz vasárnap. Teljesítenünk kell."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló