Zaha örömét fejezi ki

Wilfried Zaha - aki ma orvosi vizsgálaton esett át - immár a Vörös Ördögök játékosa, de azonnali kölcsönszerzõdéssel az idei szezont még a Crystal Palace együttesénél tölti.


"Nagy örömömre szolgál, hogy a Manchester Unitedhez csatlakozhattam és végre befejezõdnek az igazolásommal kapcsolatos spekulációk" - mondta a játékos.

 
"Továbbá szeretnék köszönetet mondani a Palace vezetõségének, hogy lehetõvé tették ezt a lépést számomra. Az elkövetkezendõ öt hónapban mindent meg fogok tenni, hogy maximális hasznára legyek a csapatnak."
 
"Több, mint 10 éve vagyok ennél a klubnál és szerettem itt lenni. Most minden erõmmel az elõttem álló hónapokra összpontosítok, arra, hogy segítsem a bajnokságban a klubot. Tartozom ezzel a Palace-nak és a szurkolóknak is.
 
 
A Crystal Palace társelnöke, Steve Parish a következõképpen nyilatkozott a játékossal kapcsolatban: "Úgy érzem, egy nagy üzletet kötöttünk. Szeretnénk köszönetet mondani Wilf-nek mindazért, amit eddig tett a klubért és mindannyian azt kívánjuk neki, érezze jól magát majd az Old Traffordon. Az egyetlen feltételünk az volt, hogy Wilf ezt a szezont még a Palace-ban töltse és segítse a klubot a Premier League-be."
 
Egyéb források szerint, a United 15 millió fontot fizetett Zaháért, aki 5 és fél éves szerzõdést írt alá a Vörös Ördögöknél, de azonnal visszakerül kölcsönbe a Palace-hoz hasonlóan, ahogy egykor Chris Smalling igazolásakor is történt.


skysports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!