Pochettino: Inspiráló az Old Traffordon játszani
Mauricio Pochettino, a Southampton újdonsült menedzsere szerint játékosait fel fogja dobni az a tény, hogy szerdán este a Manchester United ellen játszhatnak.
A Southampton a héten két állomásos észak-nyugat angliai látogatásuk elsõ állomásaként mérkõznek meg majd a hét közben Sir Alex Ferguson legénységével, amelyet követõen majd a Wigan Athletichez utaznak vendégségbe.
"Számunkra és a játékosoknak extra motivációt jelent az, hogy az Old Traffordon játszhatunk" - kezdte az argentin menedzser.
"A világon minden játékos élvezettel játszik ilyen mitikus stadionokban, úgyhogy ez egy lehetõség is lesz számunkra, hogy fejlesszük a játékunkat, és ahogy játszunk. Nagyon izgatottak vagyunk, és szeretnék elõrébb lépni az által, hogy ott szerepelhetünk."

Az Espanyol egykori trénere azonban kijelentette, csapata nem fog félni megszorongatni a Vörös Ördögöket, ahogy tették azt a két csapat szezonbeli elsõ összecsapásán, amikor szeptemberben csak 3-2-re kaptak ki egy szoros mérkõzésen.
"A mentalitásunknak mindig tükröznie kell a gyõzni akarást" - tette hozzá.
"Gyõzni akarunk, és szeretnénk, ha a keretet is áthatná a gyõzelmi mentalitás."
"Egyértelmûen tiszteljük a Manchester Unitedet, és azt amit csinálnak jelenleg a bajnokságban, õk egy lenyûgözõ csapat, de a gyõzelem megszerzése fog a szemünk elõtt lebegni, aztán majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |